2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.
hirdetés

Lelkierő is kell az elsősegélynyújtáshoz

Idén kétszer annyi résztvevőre számítanak a Magyar Vöröskereszt Hősképző programján mint tavaly, mert az emberek egyre nyitottabbak az önkéntes segítségnyújtásra – írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Vöröskereszt újra elindítja Hősképző programját: ingyenes elsősegélynyújtást népszerűsítő és oktató foglalkozásokat szerveznek országszerte. Idén immár négy hónapon keresztül, augusztustól november végéig várják az érdeklődőket minden korosztályban.

Újítás, hogy egyre inkább igyekeznek a pszichoszociális felkészítést a tanfolyamok részévé tenni, hiszen a lelkierőn is múlik, hogy valaki helyt tud-e állni egy éles helyzetben. A Hősképző programra jelentkezők olyan hasznos, gyakorlati tudásra tehetnek szert, amellyel a mindennapi életben előforduló rosszullétek és kisebb balesetek ellátását ismerhetik meg – mondta el a Magyar Nemzetnek Kovács Dávid, a Vöröskereszt elsősegélynyújtási szakmai vezetője.

A program tavaly ősszel összesen 119 rendezvényen csaknem tízezer résztvevő számára biztosított lehetőséget elsősegélynyújtó ismeretek megszerzésére, illetve meglévő tudásuk felfrissítésére. – Idén kétszer annyi résztvevőre számítunk, mint tavaly, nemcsak azért, mert négy hónapig tart a kampány, hanem mert az emberek is egyre nyitottabbá válnak az önkéntes segítségnyújtásra – hangsúlyozta a szakmai vezető.

Kovács Dávid szerint nagy hagyománya van az önostorozásnak a magyarok körében, ami az elsősegélynyújtásra is igaz: például újra és újra felkerülnek olyan videók, ahol rejtett kamerával veszik fel, hányan nem mennek oda segíteni, ha valaki rosszul lesz, ilyet azonban bárhol a világon lehetne készíteni. – Igenis látok változást, egyrészt jobban része lett a közbeszédnek az elsősegélynyújtás, és szinte mindenki hallott már a nyilvános defibrillátorokról, így éles helyzetben könnyebben eszükbe juthat.

Másrészt a mentőszolgálatnál a diszpécserek arra is fel vannak készülve, hogy a segélyhívás végén vonalban maradva lépésről lépésre segítenek az újraélesztésben. Tehát a technológiai és a kommunikációs környezet is jobbá vált – emelte ki a Vöröskereszt munkatársa.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...