2025. február. 13., csütörtök - Ella, Linda.
hirdetés
hirdetés

Krausz Ferenc kapta a Semmelweis Egyetem nemzetközi díját

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vehette át a Semmelweis Budapest Award elnevezésű nemzetközi elismerést csütörtökön Budapesten. Az intézmény díját 2009 óta ítélik oda minden évben.

A kitüntetés hajtóerő és motiváció arra, hogy kutatócsoportommal és az egyetemmel közös erőfeszítéseinkkel megerősítsük a jövő személyre szabott, preventív orvoslásába vetett hitünket. Az infravörös molekulárisujjlenyomat-eljárás ígéretes, de még sokat kell dolgoznunk a gyakorlati alkalmazás érdekében - mondta Krausz Ferenc a díj átvétele után.

A Semmelweis Budapest Award olyan természettudományos területen dolgozó, világszerte elismert eredményeket elérő tudósoknak ítélhető oda, akiknek munkássága új utat mutat, és az emberiség fejlődését szolgálja.

A elismerést Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora nyújtotta át a Nobel-díjas fizikusnak. Mint köszöntő beszédében hangsúlyozta, a Krausz Ferenc által vezetett Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) munkáját az egyetemmel és munkatársaival közösen létrehozott Neumann János Adattudományi Intézet segíti.

A kutatások végső célja, hogy egy egyszerű vérvizsgálattal korai stádiumban diagnosztizálható legyen egy-egy betegség és ezzel egy időben kiválaszthatóvá váljon a személyre szabott, optimális kezelés.

Krausz Ferencet mindig is az hajtotta előre, hogy helyes kérdéseket tegyen fel, megtalálja a válaszokat, és felfedezéseit az emberiség szolgálatába állítsa. Különleges képessége van arra, hogy az embereket összefogja egy fontos ügy érdekében, legyen az egy tudományos cél, vagy rászorulók segítése. Érdemeit jó ügyekre használja fel, 2023-ban kapott Nobel-díjának összegét az általa alapított jótékonysági szervezetnek ajánlotta fel, amely az ukrajnai háború által sújtott gyermekek és fiatalok oktatási lehetőségeit segíti - mondta Merkely Béla.

A rektor kiemelte, Krausz Ferenc egész eddigi pályája mutatja, hogy mindig fontosnak tartotta: eredményei a lehető legjobban és legszélesebb körben hasznosuljanak.

Ferdinandy Péter, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese laudációjában ismertette Krausz Ferenc tudományos pályáját, kiemelve, hogy Krausz Ferenc 2023-ban - Pierre Agostini és Anne L'Huillier francia fizikusokkal megosztva - az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért kapott fizikai Nobel-díjat.

A rendezvényen Krausz Ferenc angol nyelvű tudományos előadást tartott Lézerimpulzusok az orvostudomány szolgálatában címmel.

Merkely Béla az MTI-nek az ünnepség után elmondta: a Semmelweis Egyetem Szenátusa 2009-ben döntött arról, hogy létrehoz egy olyan kiválósági tudományos díjat, amely a nemzetközi viszonylatban is legkiemelkedőbb kutatókat jutalmazza, Semmelweis Ignác szellemiségét szem előtt tartva.

A díjat eddig négy Nobel-díjas kutató kapta meg, és Karikó Katalin mellett immár Krausz Ferenc is közöttük van.

Az elmúlt öt évben magyar kutatóknak ítéltük oda az elismerést, Gloviczki Péternek, Roska Botondnak és Gulyás Balázsnak is. Ez is bizonyítja, hogy a magyar kutatók az élő természettudományban több olyan felfedezést tesznek, amely az emberiség szolgálatába állítható - fogalmazott Merkely Béla.

A rektor hozzátette: Krausz Ferenc, akivel régóta együtt dolgozik az egyetem, olyan utat keres, amely hosszú távon a civilizációs betegségek korai diagnózisát és megfelelő terápiáját eredményezheti.

 Krausz Ferenc (b), miután átvette a Semmelweis Budapest Award elnevezésű nemzetközi elismerést Merkely Bélától az SE Rektori Épületében 2025. február 13-án. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
Krausz Ferenc (b), miután átvette a Semmelweis Budapest Award elnevezésű nemzetközi elismerést Merkely Bélától az SE Rektori Épületében 2025. február 13-án. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...