Kiváló szakdolgozókat jutalmaztak

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ nyolc szakdolgozója vehetett át elismerést kiváló színvonalú és példamutató szakmai munkájáért pénteken az intézményben rendezett ünnepségen. A Kiváló Dolgozó Kitüntetést és Jutalomdíjat minden évben a magyar ápolók napjához kapcsolódóan adják át.

A 2021. január elsejével megvalósult integrációnak köszönhetően a Klinikai Központ mintegy 6500 munkatársából több mint négyezren szakdolgozóként tevékenykednek a betegek gyógyulásáért. Az elnök kiemelte: az intézményben az elmúlt évek nagy ívű, dinamikus fejlődése a pandémia alatt is folytatódott, és a nehézségekkel teli időszakban is számtalan lépést tettek a betegellátó tevékenység folyamatos fejlesztéséért. Ez pedig a szakdolgozók segítő együttműködése nélkül nem valósulhatott volna meg.

Az ápolás nagyon szép, nemes, ugyanakkor nehéz feladat, egy olyan hivatás, ami erős embert és kitartást kíván. Az elmúlt évtizedekben a szakdolgozók nemcsak kiváló ápolók, hanem – alkalmazkodva a 21. század kihívásaihoz – az ápolás, betegellátás mellett számos tevékenységet, például oktatást, kutatást, szűrést, egészségnevelési munkát végeznek a betegek szolgálatában, a Klinikai Központ és a Debreceni Egyetem érdekében. A szakdolgozónak, hivatás, magabiztos szaktudást és egy életen át tartó tanulást igényel. A Klinikai Központ vezetősége számára fontos, hogy elismerje és ünnepelje azt az áldozatos munkát, amit napról napra szakdolgozók végeznek – hangsúlyozta Gál Mária, a DE Klinikai Központ ápolási és szakdolgozói igazgatója.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kiváló Dolgozója Kitüntetést és Jutalomdíjat idén 

  • Iványi Bertalan műtőssegéd (KGYC Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály) 
  • Jámborné Szikszai Piroska orvosírnok (Belgyógyászati Klinika „A” épület)
  • Káplár Etelka asszisztens (Igazságügyi Orvostan)
  • Kissné Kalocsai Erika műtős szakasszisztens (Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika)
  • Sólyom Aranka betegirányító asszisztens (KGYC Fürdőgyógyászati Centrum)
  • Szikszayné Tóth Emese ápoló (Sebészeti Klinika) 
  • Tömöriné Madácsi Judit felnőtt intenzív szakápoló (Kardiológiai és Szívsebészeti Klinika, Szívsebészet)
  • Törösné Sipos Edit gazdasági előadó (KGYC Sebészeti Klinika, Végtagsebészet)
  • vehette át a Klinikai Központban rendezett pénteki ünnepségen, közölte az egyetem.

Forrás: Debreceni Egyetem
Forrás: Debreceni Egyetem

(forrás: Debreceni Egyetem)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Szüléshez társuló pszichiátriai zavarok - Különös tekintettel a gyermekágyi lehangoltság kérdéskörére

    A hangulatzavarok egyik legérdekesebb területe...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...