Karikó Katalin megtartotta Nobel-előadását Stockholmban

Megtartotta Nobel-előadását csütörtökön délután Stockholmban Karikó Katalin biokémikus, kutatóbiológus, aki az amerikai Drew Weissmannal megosztva veheti át idén az orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért.

Karikó Katalin úttörő munkássága új korszakot nyitott sokféle betegség kezelésében és megelőzésében, ő az első magyar nő, akit Nobel-díjjal tüntetnek ki. A világ legnagyobb tudományos elismerését Weissmannal a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseikért kapják, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni mRNS-alapú vakcina kifejlesztését is.

Karikó Katalin és Drew Weissman előadására a Nobel-díj vasárnapi átadását felvezető program részeként került sor a Karolinska Intézet aulájában.

Karikó Katalin a nagy érdeklődés övezte előadását Az mRNS kifejlesztése gyógyításhoz címmel tartotta meg.

Nagyon izgatott vagyok, mert ilyen nagy hallgatóság előtt még sohasem tartottam előadást. Hozzátette, hogy már csak azért is izgatott, mert neki kell bemelegíteni a közönséget kollégája, Drew Weissman előadásához, amely az mRNS technológia jelenét és jövőjét fogja tárgyalni.

Előadásában felidézte az mRNS-kutatás legfontosabb mérföldköveit 1961-től, amikor az mRNS-t felfedezték, napjainkig. Megemlékezett a kutatásokban nagy szerepet játszó tudósokról, és felvázolta, hogy milyen állomásai voltak saját tudományos munkásságának, és milyen kitartó kutatások vezettek egyik eredménytől a másikig.

Bemutatta a Drew Weissmannal közösen végzett kutatásaikat, és felsorolta az eredményeikkel kapcsolatos publikációkat.

Vetített prezentációval kísért, lendületes beszédében a kutatói munka jelentőségét is hangsúlyozta, és a tudósi pálya nehézségeivel kapcsolatban saját példáját megemlítve kiemelte, hogy nem szabad feladni, mindig a következő feladatra kell koncentrálni.

Előadásában fontos kiindulópontként hivatkozott a szegedi egyetemen töltött éveire. Az előadás végén elhangzott köszönetnyilvánításában pedig kiemelte, hogy milyen fontos volt számára egykori alma matere, ahol a tudományos alapokat megszerezte.

Az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítójának beszámolója szerint az eseményen csaknem 650 fős közönség volt jelen, amelynek tagjai megtöltötték az aulát. A hallgatóság soraiban professzorok, orvostanhallgatók és a díszvendégek foglaltak helyet. A magyar vendégek között jelen volt Kondorosi Éva biológus, Jakab Ferenc virológus, Szabó Gábor Tamás kutatóorvos, a BioNTech társigazgatója, valamint Müller Adrien, Magyarország stockholmi nagykövete.

Karikó Katalin biokémikus, aki Drew Weissman amerikai mikrobiológussal megosztva elnyerte az orvosi-élettani Nobel-díjat, előadást tart a Karolinska Egyetemen Stockholmban 2023. december 7-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Karikó Katalin biokémikus, aki Drew Weissman amerikai mikrobiológussal megosztva elnyerte az orvosi-élettani Nobel-díjat, előadást tart a Karolinska Egyetemen Stockholmban 2023. december 7-én. MTI/Koszticsák Szilárd

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...