Kanadában már minden huszadik életnek eutanázia vet véget
Kanadában több mint 320 ezer ember halt meg 2023-ban, ebből 15 300-an eutanázia útján – írja a BBC nyomán a hvg.hu.
A legfrissebb kormányzati adatok alapján az orvosilag segített halál, vagyis az eutanázia a halálesetek 4,7 szzalékát tette ki Kanadában 2023-ban, ami 16 százalékos növekedést jelent az azt megelőző év adataihoz képest. Az eutanázia 2016-os legalizálása óta folyamatosan nő a kegyes halált választók száma, a korábbi években még nagyobb mértékben, évről évről 31 százalékkal emelkedett ez az arány.
A jelentésből az is kiderül, hogy az asszisztált öngyilkosságot választók átlagéletkora több mint 77 év volt, illetve hogy a többségük, mintegy 96 százalékuk valamilyen előreláthatólag végzetes egészségügyi gonddal küszködött, például rákos volt. A maradék négy százalék ugyan nem volt halálos beteg, de hosszú és összetett betegségekben szenvedtek, ami jelentősen rontotta az életminőségüket.
Kanadában kizárólag a döntés- és cselekvőképes felnőttek kérhetnek orvosi segítséget életük kioltásához, és csak abban az esetben, ha súlyos és gyógyíthatatlan betegek. Emellett az is megkötés, hogy két független egészségügyi szolgáltatónak is meg kell erősítenie, hogy a beteg jogosult erre a kérelem jóváhagyása előtt.
A kanadai egészségügyi minisztérium jelentésének érdekes kimutatása, hogy az eutanázia nem a fővárosban, hanem Québecben volt a legnagyobb arányú, ahol az összes ilyen jellegű haláleset közel 37 százaléka történt, annak ellenére, hogy a tartomány Kanada lakosságának mindössze 22 százalékát teszi ki. Quebec kormánya az év elején vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy miért döntenek náluk ennyien az eutanázia mellett, írja a hvg.hu.