Jubileum a debreceni reumatológián
Huszonöt éve jött létre a Debreceni Egyetem Reumatológiai Tanszéke, a Reumatológiai és Immunológiai Klinika pedig idén ünnepli megalapításának ötödik évfordulóját. A jubileum alkalmából rendezett pénteki tudományos ülésen megemlékeztek az iskolateremtő elődökről és áttekintették az intézmények jelenlegi betegellátási, kutatási és oktatási eredményeit, hangsúlyozva a szakmai műhelyek folyamatos fejlődését, hazai és nemzetközi jelentőségét.
A Debreceni Egyetemen a reumatológiai betegellátás és az oktatás Szegedi Gyula akadémikus és munkatársai, Tamási László főorvos, és Surányi Péter docens tevékenységének köszönhetően fejlődött. 1994-ben Szekanecz Zoltán professzor vette át a gondozott betegeket és az oktatásszervezést. 2001-ben pedig megalakult Reumatológiai Tanszék a Belgyógyászati Intézet keretében.
Az iskolateremtő professzorok meghatározó személyiségek voltak, akik maradandó hatást gyakoroltak a szakmára. Az általuk képviselt szellemiségből egy egész tudományos iskola bontakozott ki. A reumatológia és az immunológiai területén a fejlődés már eddig is rendkívüli mértékű volt, de a jövőben még jelentősebb előrelépés várható, amely biztosíthatja a betegek életminőségének, gyógyulási esélyeinek további javulását – hangsúlyozta Balla György professzor, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.
Papp László, Debrecen polgármestere köszöntőjében kiemelte: a Debreceni Egyetem egyik legnagyobb erőssége, hogy a betegellátás, a tudományos munka és az oktatás szerves egységben, egymást kölcsönösen erősítve működik. Ez az integrált szemlélet jelentős versenyelőnyt biztosít Debrecen számára is.
A Debreceni Egyetem Reumatológiai Tanszéke, valamint a Reumatológiai és Immunológiai Klinika egy következetesen épített szakmai műhely, egy olyan közösség, amely mögött negyed évszázadnyi tudásépítés, gyógyító munka és intézményfejlesztés áll. Az önök elhivatottsága, tudása és embersége biztosítja, hogy Debrecen ezen a területen is az élvonalhoz tartozik. Meggyőződésünk, hogy a jövő városa nem csak gazdasági központ, hanem egészségipari és tudásközpont is. Ebben a munkában pedig a város egyik legfontosabb partnere az egyetem – tette hozzá a polgármester.
A tanszék munkatársai a graduális képzésben az Általános Orvostudományi Karon a belgyógyászat tantárgyon belül elsődlegesen a reumatológiát és a klinikai immunológiát oktatják közösen az Immunológiai Tanszékkel, részt vesznek a fogorvostan-hallgatók, gyógyszerészhallgatók reumatológiai oktatásában, valamint a családorvosok, reumatológus és immunológus szakorvosok továbbképzésében is. A tanszék tevékenységében az oktatás mellett a kutatás is kiemelt jelentőségű.
Ezúton fejezem ki elismerésemet és köszönetemet a tanszék közösségének az elmúlt huszonöt évben nyújtott, példaértékű szakmai munkáért, amelyet az Általános Orvostudományi Kar és a betegek szolgálatában végeztek. A tanszék élén a magyar orvostársadalom egyik kiemelkedő tudósa, kutatója és klinikusa áll. Szekanecz Zoltán professzor mestere, Szegedi Gyula iránymutatása nyomán olyan szakmai utat járt be, amelyben a betegek érdeke mindenek felett áll. Kiemelkedő tudományos teljesítménye, gyors és innovatív gondolkodása, valamint nemzetközileg is jelentős idézettsége a Debreceni Egyetem egyik legmeghatározóbb alakjává emelte – mondta el Mátyus László professzor, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar dékánja.
Az önálló Reumatológiai Klinika a klinikai integráció részeként 2021-ben jött létre, 2022-től a Kenézy Gyula Campuson működő Reumatológiai Osztály is a klinika részeként végzi tevékenységét. Az intézmény 2024 óta Reumatológiai és Immunológiai Klinika néven folytatja működését.
A klinika évente megközelítőleg nyolcvanezer beteg ellátását biztosítja, kiemelkedően magas színvonalon. A sikeres klinikai betegellátó tevékenységhez nélkülözhetetlen a társszakmákkal – elsősorban a Belgyógyászati Klinikával – kialakított eredményes és példaértékű szakmai kapcsolat, valamint az oktatás és a kutatás szoros egysége. Az együttműködések eredményeként az elmúlt években jelentős előrelépés történt mind a kutatás, mind az oktatás, mind pedig a betegellátás területén – fogalmazott Szabó Zoltán professzor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke.
Az ünnepi ülésen Szekanecz Zoltán professzor ismertette: a tanszéken három kutató munkacsoport jött létre (Arthritis, Autoimmun, Társbetegségek), amelyek egymással szoros együttműködésben végzik tudományos tevékenységüket. Új gyógyszerekkel, különösen biológiai készítményekkel eddig több mint 250 klinikai vizsgálatot végeztek.
A teljes információ az egyetem honlapján























