Innovatív körömszabályozó módszert mutattak be

Teltházas rendezvénnyé nőtte ki magát mindössze 2 év alatt a Podowelt Hungary, a lábápolók konferenciája. Csaknem 400 szakember foglalt helyet az ELTE Gömb aulájában az október 5-i eseményen.

Az idei évben második alkalommal került megrendezésre lábápolók, podiáterek, podológusok számára egy egyedülálló, tudásátadáson alapuló rendezvény, műfaját tekintve konferencia és kiállítás, melyet ma Magyarországon más formában nem érhetnek el a szakmában dolgozó szakemberek.

Neves orvosok és a lábápoló szakma elismert képviselői tartottak előadásokat, prezentációkat az új kezelési protokollokról, szakmai újdonságokról, természetesen rögzítve a lehetőségeket és a kompetenciákat a jelenlévők számára.

A nap fénypontjaként bemutatásra került az UNIBRACE lengyel szabadalom, amely a körömdeformitások szabályozására nyújt megoldást. A rendszer feltalálói tavaly az ARKADA-módszert mutatták be az érdeklődők számára. Az UNIBRACE-technika olyan körömszabályozó rendszer és módszer, termék és eljárás, amellyel háromféle vastagságban, az adott körömelváltozás számára megfelelő, számtalan pozícióban felhelyezhető spangékat készíthet el a szakember. A körömszabályzókat speciális módon rögzítik a körömlemez felszínén, nem kell a körömszél alá beakasztani, más eljárásokkal sikeresen kombinálható és rendkívül hatékony. Minden problémás köröm egyedi ellátást és sokszor kreativitást is igényel, így ezek a módszerek óriási segítséget nyújtanak a szakembereknek klienseik számára.

Podowelt Hungary
Podowelt Hungary

A láb körmének és bőrének problémáihoz kapcsolható betegségek és kezeléseik szerepeltek a további előadások témái között, mint kóros elváltozások a lábon, a Mofetta, vagyis a szén-dioxid szárazfürdő, a diabétesz kéz- és lábápolást befolyásoló tényezői, bőrbetegségek a lábon a bőrpatológus szemszögéből, a lábsebek komplex kezelése. A látogatók a szünetekben workshopok által tájékozódhattak az ortopédtechnika és a lábápolás kapcsolatáról, valamint a környezetbarát fertőtlenítőszereket is megismerhették. Természetesen a marketing és az online automatizáció ezt a szektort sem kerüli el, így betekintést nyerhettek a lábápolók két előadás erejéig az ügyfélszerzést segítő lehetőségekbe is.

A Podowelt Hungary tematikájához igazodva az előadások mellett olyan cégek is teret kaptak kiállítóként a bemutatkozásra, amelyek tevékenységükben és termékeikben szorosan kapcsolhatók a szakma igényeihez.

Ma hazánkban nagyon nehéz helyzetben vannak azok a lábápolók, akik túllépnek az esztétikai pedikűr gyakorlatán és hivatásuknak tekintik a beteg körmök és lábak kezelését, ápolását. Rengeteg időt és energiát fektetnek szakmai fejlődésükbe, hogy megtanulják azokat a megoldásokat, amelyekkel segíthetnek.

A részvevők nyitottak és befogadók voltak a munkájukat és fejlődésüket segítő termékek, eszközök, szolgáltatások iránt.

2020-ban ismét várja a rendezvény az érdeklődőket.

(forrás: Podowelt Hungary)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...