Ilyen volt az állásbörze az SE-n

Több mint 40 előadóval és közel 50 egészségügyi intézménnyel várta az érdeklődőket az idei Semmelweis Karriernap és Állásbörze.

Az egyetem eddigi legnagyszabásúbb, karrierindítást támogató eseményén bármely karon tanuló hallgató megtalálhatta a szakterületének megfelelő intézetet. Az Alumni Igazgatóság egésznapos programjának célja, hogy állásbörzével, előadásokkal segítse a diplomához közel álló hallgatókat. A Nagyvárad téri Elméleti Tömbben rendezett eseményen dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes és dr. Gerber Gábor, a Szak-és Továbbképzési Igazgatóság vezetője, a Fogorvostudományi Kar dékánja köszöntötte a résztvevőket.

Fügedi Gergely, az Alumni Igazgatóság szakmai vezetője elmondta, hosszú idő óta most szerveznek először összegyetemi, mind a hat kart érintő karriernapot, tavaly óta jelentősen növekedett a standok száma is – tette hozzá.

Hermann Péter köszöntőjében felhívta a figyelmet, hogy a rendezvényen olyan hasznos információkhoz jutnak hozzá a hallgatók, amit máshol nem kapnak meg. Elmondta, minden kar felvilágosító előadásokkal várja az érdeklődőket. Sok sikert és jó információgyűjtést kívánt a hallgatóknak.

Gerber Gábor elmondta, a Szak- és Továbbképzési Igazgatóság koordinálja a rezidens programot, nemrégiben kifejlesztettek egy RENY nevű szoftvert, melyben egy helyen vannak összegyűjtve az egészségügyi szolgáltatók, illetve a náluk megjelent rezidens helyek is. Arra bíztatott mindenkit, kezdjék el használni a programot.

A rendezvény nyitó előadásában az egyetem egykori hallgatója, Márky Ádám felsővezetői mindfulness (tudatos jelenlét) tréner arról beszélt, hogy milyen készségekre és képességekre lehet szükség a jövő munkahelyén; a régi, lexikális tudásra épülő karrier helyett mit mutatnak az aktuális trendek és mire lehet számítani 5-10 év múlva. Az egyetem Doktorandusz Önkormányzatának (DÖK) tagja, Czimbalmos Csilla pedig a doktori képzést járta körül, kitérve a többi között a PhD-fokozat előnyeire, a megváltozott, immár négy évre tervezett PhD-képzésre, illetve a felvételi eljárásra.

A résztvevők a karspecifikus programok és előadások után olyan friss tapasztalattal rendelkező pályakezdőkkel beszélgethettek, akik jól rálátnak a közvetlenül egyetem utáni évek kihívásaira és azok megoldásaira. Az állásbörzén közel 50 munkáltató és szervezet, köztük kórházak és egészségügyi cégek mutatkoztak be.

Fotók az eseményről a semmelweis.hu-n.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...