Havi tíz fontért fogyhatnának a túlsúlyos britek
A londoni kormány tervei szerint egy kísérleti program keretében pár ezer forintért juthatnak a fogyasztó injekciókhoz a britek, írja a VG.
A brit kormány egy kísérleti program keretében több millió fontos szerződés megkötését tervezi valamelyik kipróbált fogyasztó injekció gyártójával, hogy azok a britek is lefogyhassanak, akik ezt eddig nem engedhették meg maguknak – írja a VG.
A terv szerint a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) 10 fontos receptjére – azaz kevesebb mint 5000 forintért – kapnák meg a fogyni akarók az 1 hónapra való injekciókat.
Aki használni szeretné a gyógyszert, annak egyszerűsített módon kellene orvoshoz fordulnia, úgyhogy gyakorlatilag bárki hozzájuthasson, aki szeretné.
Jelenleg a fogyókúrás injekciókat csak nagyon kevés ember veheti igénybe az NHS-en keresztül, ehhez szakemberekkel kell konzultálniuk és más fogyókúrás módszereket is vállalniuk kell, a várólista pedig már most kétéves.
A kormány most azt tervezi, hogy drámaian kiterjeszti a gyógyszerek használatát, mégpedig úgy, hogy a recepteket gyorsan és egyszerűen, „kreatív” módon – például gyógyszertárakon, egészségügyi központokon és mobilos alkalmazásokon át – rendelhetik meg.