Hatezer új hallgató Debrecenben

A Debreceni Egyetemen (DE) a tavalyinál többen, 6621-en kezdhetik meg tanulmányaikat ősszel – közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese.

Bartha Elek elmondta: a tavalyinál csaknem 4 százalékkal több hallgató felvételizett sikeresen az egyetemre az általános eljárás során, közülük 5412-en állami ösztöndíjas, 1209-en pedig önköltséges formában tanulhatnak szeptembertől. A legtöbb elsőévest az intézmény gazdaságtudományi, bölcsészettudományi, természettudományi és technológiai, valamint gyermeknevelési és gyógypedagógiai kara iskolázza be a 2018/2019-es tanévre. 

A legmagasabb pontszámokat ebben az évben a bölcsészettudományi és a gazdaságtudományi karon kellett elérniük a jelentkezőknek. Az előbbi osztatlan, nappali tagozatos, államilag finanszírozott magyar tanár - latin nyelv és kultúra tanár szakán 495 volt a ponthatár. Az utóbbi állami ösztöndíjas kereskedelem és marketing alapképzésén levelező tagozaton legalább 462 pontot kellett elérni, a nemzetközi gazdálkodás alapképzés állami ösztöndíjas levelező tagozatán pedig 454 pontra volt szükség a sikeres felvételihez – mondta Bartha Elek. Új képzésként indul szeptemberben Debrecenben a sport- és rekreációszervezés alapszak rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakiránya, az agrármérnöktanári, a közgazdásztanári és a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki mesterszak. A duális képzések sora a szociális munka alapszakkal, illetve a geográfus és hidrobiológus mesterszakkal bővül.

Kitért arra is, hogy a felvételt nyert külföldi hallgatók száma csaknem 8 százalékkal nőtt, a tavalyi 1690-ről 1825-re. Mintegy száz országból érkeznek majd diákok az egyetem 13 karának angol nyelven meghirdetett 54 szakára. A legnépszerűbb továbbra is az orvos-, a mérnök-, a közgazdász-, az informatikus-, a fogorvos-, valamint a gyógyszerészképzés.

Pósánné Rácz Annamária, az egyetem oktatási igazgatója hozzátette: a tanévet szeptemberben kezdő elsőévesek száma tovább emelkedhet az augusztus 7-ig tartó pótfelvételi során, valamint a kihelyezett képzésekre bejutókkal és a jogorvoslati eljárások során felvételt nyerő hallgatókkal.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...