Hamis Covid-tesztek miatt ítéltek el három embert

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján első fokon elítélték a hamis PCR-teszteket áruló párost és stróman társukat, közölte a Fővárosi Főügyészség.

Közleményük szerint 2020 tavaszán egy 51 éves férfi elhatározta, hogy a Covid-19 világjárványon nyerészkedve, másokat becsapva, hamis PCR-gyorsteszteket kezd árusítani. A lebukásra is gondolva, a kereskedelmet egy fedőcégen keresztül kívánta végezni, ebbe bevonta 49 éves ismerősét; a második férfi rendelkezésre bocsátott egy valós gazdasági tevékenységet nem folytató céget, amelynek egy stróman ügyvezetője volt, s ez a 66 éves férfi az ügy harmadik vádlottja.

Az 51 éves férfi orvosi mintavevő vattapálcákat szerzett be, és azokat látta el megtévesztő címkével, csomagolással és használati útmutatóval, mivel a csomag nem tartalmazott olyan anyagot, amely valóban képes kimutatni a fertőzést, ezért minden teszt negatív eredményt jelzett a felhasználók számára.

Az elkövető a hamis termékek terjesztése érdekében weboldalt is létrehozott, emellett internetes hirdetéseket is fizetett, a teszteket a mintavételi pálcák beszerzési árához képest kétszázszoros áron forgalmazta, a vevőkkel álnéven levelezett.

A sértettek egyike kétségbe vonta a vádlottaktól vásárolt gyorsteszt hatásosságát, ezért bejelentést tett a gyógyszerészeti és élelmezés-egészségügyi intézetnél. A hatóság vizsgálatot kezdett, amelyben a 49 éves vádlott a fedőcég nevében járt el, és annak eredményeképpen feljelentést tett.

Az ügynek 133 magánszemély és cég a sértettje, az okozott kár meghaladja a 7 millió forintot.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az 51 és 49 éves férfit egészségügyi termék meghamisításával, illetve bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalásokkal és más bűncselekménnyel, a strómant közokirat-hamisítás bűntettével vádolta meg.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság az 51 éves férfit 2 év, 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és közel 5 millió forint pénzbüntetésre ítélte, a 49 éves férfival szemben 2 év végrehajtandó börtönbüntetést, stróman társukkal szemben pedig 325 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.

Az ügyészség az 51 éves férfi ítélete ellen fellebbezést jelentett be, súlyosításért, végrehajtandó börtönbüntetésre ítélés érdekében.

Illusztráció. Alexandra_Koch képe a Pixabay-en
Illusztráció. Alexandra_Koch képe a Pixabay-en

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...