Indul a Millió lépés tavaszi kihívása

Gyerünk, Anyukám!

2026. március 23-án hetedik alkalommal indul a Millió lépés 11 hetes kihívása. Magyarország egyik legnagyobb, mozgásra ösztönző közösségi programja ezúttal a női egészségre irányítja a figyelmet „Gyerünk, Anyukám!” szlogennel. A kampány célja, hogy a MillióLépés applikáción keresztül a mozgás népszerűsítése mellett felhívja a figyelmet a nők egészségmegőrzésére és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára, miközben 100 szerencsés iskola ismét lehetőséget kap egymillió forint értékű sporteszköz beszerzésére. A kezdeményezés a Magyar Szervátültetettek Szövetsége szervezésében az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával valósul meg.

A legutóbbi, 2025 őszén megrendezett „Lép a cég” kihívásban a munkahelyek is részt vehettek. A program minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott, és 576 ezer regisztrált résztvevővel zárult, akik összesen 68 milliárd lépést gyűjtöttek össze – ez a távolság 124 Föld–Hold-távolságnak felel meg. A résztvevők száma és a lépések mennyisége jól mutatja, hogy a mozgás és az egészségtudatos életmód iránti igény folyamatosan erősödik a lakosság körében.

„Gyerünk, Anyukám!” – lépjünk együtt a nők egészségéért

A most induló tavaszi kihívás célja, hogy minél több nőt, anyukát, feleséget és nagymamát ösztönözzön arra, hogy a családjuk mellett a saját egészségükre is figyeljenek. A program során a résztvevők motiváló videókon és napi egészségüzeneteken keresztül kaphatnak információkat a mozgás fontosságáról, a nőket érintő leggyakoribb betegségekről és a rendszeres szűrővizsgálatok jelentőségéről – hiszen ezek sok esetben életet menthetnek.

„Az őszi rekordok is azt mutatják, hogy a Millió lépés mára valódi közösségi mozgalommá vált Magyarországon. Idén tavasszal a női egészségre szeretnénk külön felhívni a figyelmet. Sokszor azt látjuk, hogy a nők a család minden tagjára odafigyelnek, miközben saját egészségükre már kevesebb idő jut. A „Gyerünk, Anyukám!” kampánnyal arra szeretnénk ösztönözni őket, hogy magukra is figyeljenek: mozogjanak többet, és menjenek el a szükséges szűrővizsgálatokra. A Millió lépés sikere mögött valódi közösségi aktivitás áll, és hisszük, hogy közösségben könnyebb változtatni – akár az életmódunkon, akár az egészségtudatosságunkon”– ismertette a tavaszi kampány célját Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős államtitkár.

Bár a magyar nők egészségtudatossága sok tekintetben magasabb, mint férfitársaiké, mégis évente több tízezer nőt veszítünk el szív- és érrendszeri, anyagcsere- vagy daganatos megbetegedések következtében, amelyek jelentős része egészséges életmóddal megelőzhető, illetve rendszeres szűrésekkel időben felismerve kezelhető lenne.

Az emlőrák évente mintegy 7 000–8 000 nőt érint[1], míg a méhnyakrákot 900–1000 új esetben diagnosztizálják, többségében a magas kockázatú HPV-fertőzéshez kötődően[2]. Bár a betegség leggyakrabban idősebb korban jelentkezik, az adatok szerint az 50 év alatti nők körében növekvő tendencia figyelhető meg, különösen a 30–39 éves korosztályban.[3] A korai felismerés mindkét daganattípus esetében kiemelten növeli a kezelés hatékonyságát és a túlélési esélyeket, ezért a rendszeres önvizsgálat, mammográfia, nőgyógyászati vizsgálat és HPV-szűrés elengedhetetlen minden korosztály számára.

Emellett az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és annak előszobája, az inzulinrezisztencia is egyre több nőt érint[4], jelentősen növelve a szervezet anyagcsere- és szív-érrendszeri egészségét fenyegető kockázatokat. Holott a rendszeres testmozgás csökkentheti a metabolikus és kardiovaszkuláris kockázatokat, valamint hozzájárul a daganatos betegségek megelőzéséhez és a kezelés utáni rehabilitációhoz.

Idén a Millió lépés program kihívói, Kádár-Papp Nóri és Vadon Jani mellett több hiteles szakember és érintett is csatlakozik a kampányhoz, hogy a női egészség megőrzésére hívja fel a figyelmet. A programban részt vesz Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány alapítója, aki HPV- és méhnyakrák-érintettként dolgozik a nők egészségéért; Czinki Adriána, aki fiatalon örökletes, agresszív emlőrákkal (TNBC) küzdött; valamint Prof. Dr. Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.

„Rendszeres mozgás és szűrővizsgálatok – ez a két dolog életet menthet. Arra biztatok minden nőt, hogy figyeljen a teste jelzéseire, és ne halogassa a vizsgálatokat a szégyenérzet vagy a félelem miatt. Magyarországon a daganatos betegségek még mindig túl gyakran csak késői stádiumban derülnek ki, pedig például az emlő- és méhnyakrák esetében a korai felismerés drasztikusan javítja a túlélés esélyét. Ebben mi, férfiak is sokat tehetünk, ha odafigyelünk a körülöttünk élő nőkre, és bátorítjuk őket a szűrésekre. A rendszeres testmozgás bizonyítottan segít számtalan betegség megelőzése mellett a daganatos betegséggel élők felépülésében is. A Millió lépés program idei kihívásával ezt a két üzenetet szeretnénk minél több emberhez eljuttatni” – hangsúlyozza Dr. Grózli Csaba, stratégiai és orvosigazgató.

A Millió Lépés kihívás 2026. március 23. és június 7. között tart, és a munkahelyek ismét csatlakozhatnak a programhoz, miközben lépéseikkel hátrányos helyzetű iskolákat támogathatnak. A program lényege idén is változatlan: a résztvevők az ingyenes MillióLépés mobilalkalmazás segítségével gyűjtik a lépéseket, miközben virtuálisan bejárják az Országos Kékkör útvonalát. Az alkalmazás mintegy hatvanféle mozgásformát – például, úszást, futást, kerékpározást vagy akár kerti munkát – képes lépésszámmá alakítani, így mindenki a saját lehetőségei szerint csatlakozhat a kihíváshoz.

A résztvevők egy-egy iskolát támogatnak a lépéseikkel. A kihívás végén 100 iskola nyerhet 1-1 millió forint értékű sporteszköz-támogatást, ebből 50 nyertest azok közül sorsolnak ki, akik még soha nem nyertek, 50 nyertest pedig az összes résztvevő iskola közül, így minden intézmény számára adott az esély a nyereményre.

Az app elérhető a Google Play és az App Store áruházakban.

További információ a www.milliolepes.hu oldalon található.



[1] Kiss Z, et al. Revising cancer incidence in a Central European country: a Hungarian nationwide study between 2011–2019. Frontiers in Oncology, 2024. doi: 10.3389/fonc.2024.1393132

[2] Semmelweis Egyetem Egészségfejlesztési Központ – Méhnyakrák és szűrés (2024)

[3] Kiss Z, et al. Opposite trends in incidence of breast cancer in young and old female cohorts in Hungary between 2011–2020. Frontiers in Oncology, 2023. doi: 10.3389/fonc.2023.1182170

[4] https://medicalonline.hu/cikk/egyre_tobb_not_erint_a_cukorbetegseg

(forrás: PR-ego)
hirdetés

Könyveink