2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

G7: Globális egészségügyi deklarációt fogadnak el

Minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni a koronavírus-járványhoz hasonló újabb pusztító pandémiák kialakulását, áll abban a globális egészségügyi deklarációban, amelyet várhatóan szombaton fogadnak el a hét vezető ipari hatalom (G7) angliai csúcstalálkozójának résztvevői.

A találkozó helyszínéül szolgáló délnyugat-angliai kisváros után Carbis Bay Deklarációnak elnevezett közös nyilatkozatban a résztvevők - a G7-csoport soros elnöki tisztségét betöltő Nagy-Britannia mellett az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Németország, Franciaország és Olaszország vezetői - a Downing Street előzetes szombati ismertetése szerint konkrét terveket fogalmaznak meg a jövőbeni járványmegelőzésről. Ezek közé tartozik az a célkitűzés, amely szerint száz nap alá kell csökkenteni az új vakcinák, kezelési és diagnosztikai eljárások kifejlesztésének és engedélyezési eljárásának időtartamát.

Boris Johnson, a vendéglátó brit miniszterelnök már a mostani G7-csúcsot előkészítő, néhány héttel ezelőtti virtuális csúcstalálkozón meghirdette azt a célt, hogy akár száz nap alatt új oltóanyagokat lehessen kidolgozni a jövőben felbukkanó fertőző betegségek ellen. Johnson azon az értekezleten hatalmas és példátlan globális vívmánynak nevezte, hogy a koronavírus-járvány kórokozója ellen hozzávetőleg 300 nap alatt sikerült vakcinát kifejleszteni. Hangsúlyozta azonban, hogy ha sikerül az újonnan megjelenő betegségek elleni oltások kifejlesztésének időtartamát még tovább csökkenteni, lehetővé válhat annak megelőzése, hogy a jövőbeni járványok a mostanihoz hasonló katasztrofális egészségügyi, gazdasági és társadalmi következményekkel járjanak.

Ezt a célt fogalmazza meg immár hivatalosan a mostani csúcstalálkozó elé terjesztett Carbis Bay Deklaráció.    A közös nyilatkozat megállapítja azt is, hogy a humán fertőző betegségek 75 százaléka állatokból kerül át az emberi szervezetbe, és egyre nagyobb ütemben bukkannak fel az ilyen típusú új betegségek. A közlemény szerint az állati közvetítéssel embereket megfertőző betegségek kialakulásának megakadályozására a brit kormány új gyártó és innovációs központot hoz létre az állatok immunizációjára felhasználható oltóanyagok kifejlesztésére.

A deklarációhoz fűzött nyilatkozatában Boris Johnson hangsúlyozta: az elmúlt évben sikerült több hatékony vakcinát kifejleszteni a koronavírus ellen, de a fő feladat a továbbiakban annak biztosítása, hogy soha többé ne fordulhassanak elő a mostanihoz hasonló világjárványok. Johnson szerint ehhez szükséges az elmúlt 18 hónap tanulságainak levonása és az, hogy "legközelebb más módon cselekedjünk". A brit kormányfő szerint garantálni kell, hogy a világot soha ne érje ismét készületlenül egy ilyen járvány.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink