Fogunk fehérsége és épsége

Az OTSZ Online a Rutgers School of Dental Medicine fogorvosi kara vezetőjének tanácsait osztotta meg azzal kapcsolatban, hogyan kerüljük el, hogy fogainkon foltokat okozzon táplálékunk és italunk. 

A bor hármas veszélyt jelent a fogakra. A szőlőben, a vörösbor színét adó anthocián pigmentek elszínezhetik a fogat, a borban lévő a tanninok segítik az anthocián pigment fogakhoz való kötődését a bor savassága pedig rongálhatja a fogzománcot, növelheti annak porózusságát, az apró pórusok pedig elősegítik a festékanyagok megtapadását.

Természetesen nem a bor az egyetlen bűnös. A feketekávé, a fekete tea, a bogyók, a balzsamecet, a csokoládé, az édességek és a dohányzás is elszínezheti a fogakat. A szénsavas italok és a gyümölcslevek pedig károsítják a zománcot, és emiatt segítik elő a fogak elszíneződését. A fogakon lerakódott lepedék könnyen foltosodhat, ezért célszerű a borfogyasztás előtt 30 perccel fogat mosni, de soha nem szabad fogat mosni sem közvetlenül az evés, sem közvetlenül a borozgatás után, mert a fogkrém a borfogyasztás okozta savas kémhatás miatt szintén károsíthatja a fogzománcot.

Ha a vörösbor előtt fehérbort fogyasztunk, az súlyosbíthatja a vörösbor okozta foltosodást a fehérborban lévő sav miatt. A bor fogyasztása után igyunk vizet, ami semleges kémhatása miatt csökkenti a szánkban a bor okozta savasságot, és serkenti a nyáltermelést, ami kritikus fontosságú a káros baktériumok elleni küzdelemben és a száj ideális pH-értékének megőrzésében. Hasonlóképp, bármilyen étel rágása ugyanilyen fontos, mert a serkenti a nyáltermelést. A sajt a legideálisabb a borhoz, mivel serkenti a nyáltermelést és csökkenti a bor savasságát.

További részletek

Julien Tromeur képe a Pixabay-en
Julien Tromeur képe a Pixabay-en

(forrás: otszonline.hu )
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...