Elismerések március 15-e alkalmából a Semmelweis Egyetemen

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjének (NET) dísztermében. Az eseményen vezetői és oktatói kinevezéseket, valamint elismeréseket vehettek át azok, akik a kutatásban, az oktatásban, a gyógyításban és a támogató területeken kiemelkedő munkájukkal és emberi hozzáállásukkal sokat tettek az elmúlt időszakban az egyetem céljainak megvalósításáért.

A Semmelweis Egyetem több mint 255 éves múltja, tradíciói az egész magyar történelemmel szorosan összefonódnak, a sorsfordító pillanatokban mindig ott voltak az egyetem polgárai, és kivették részüket az események alakításából. 1848-ban is így volt ez, amikor a pesti orvostanhallgatók az elsők között csatlakoztak a forradalmárokhoz, az egyetem orvosi karán honvédkórházat rendeztek be, a sebesültek ellátásban pedig intézményünk nagyságai láttak el kulcsszerepet – hangsúlyozta köszöntőjében Merkely Béla. A rektor emlékeztetett rá, közéjük tartozott Balassa János, Európa akkori egyik legkitűnőbb sebésze, a magyar nyelvű orvosi irodalom úttörője és tanársegédje, Markusovszky Lajos, a honvédorvosi tanfolyamok vezetője, Görgei Artúr törzsorvosa. Ahogy az intézmény névadója, Semmelweis Ignác is tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, miközben folyamatosan gyakorolta hivatását is.

A Semmelweis Egyetemen a legnagyobb érték az itt kutató, oktató, gyógyító és mindezen tevékenységeket támogató kollégák elhivatottsága, szakértelme és színvonalas munkája – fűzte hozzá, és ez az évforduló különösen méltó alkalom arra, hogy kitüntessék azokat az egyetemi polgárokat, akik a maguk szakterületén kiemelkedően tevékenykednek nap mint nap az egyetem céljaiért, az élet védelméért és szolgálatáért.

Ez az elhivatottság, szakértelem és kemény munka teszi lehetővé, hogy a Semmelweis Egyetem a világ élvonalába tartozzon. Önök mind egy olyan intézményben, egy olyan intézményért dolgoznak, amely nemcsak az országban és a régióban, de Európában és világszinten is kiemelkedő tudásközpontnak számít, ahová a világ minden tájáról örömmel jönnek a tehetséges hallgatók – mutatott rá a rektor.

Az eseményről szóló beszámolót és a kitüntetettek neveit a Semmelweis Egyetem portálján közlik.

A Semmelweis Egyetem egyik legmagasabb elismerésében, a Pro Universitate Érdemrendben részesült dr. Sinkó Eszter programigazgató, dékánhelyettes (Fotó: Barta Bálint, Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem)
A Semmelweis Egyetem egyik legmagasabb elismerésében, a Pro Universitate Érdemrendben részesült dr. Sinkó Eszter programigazgató, dékánhelyettes (Fotó: Barta Bálint, Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem)

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...