Együttműködik az SE és a BME

A Semmelweis Egyetem a szakmai kapcsolatok bővítését célzó együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME). Az együttműködés feltételeit rögzítő keretszerződést, valamint a két intézmény közötti oktatási és képzési tevékenység fejlesztését célzó egyedi megállapodást dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és dr. Charaf Hassan, a BME rektora látta el kézjegyével.

„A Semmelweis Egyetem rektoraként nagy öröm számomra, hogy megerősíthetjük a hosszú évtizedekre visszatekintő együttműködésünket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel” – jelentette ki dr. Merkely Béla, a két intézmény közötti együttműködési megállapodás, valamint az oktatási és képzési tevékenységekre fókuszáló egyedi megállapodás ünnepélyes aláírásakor a Semmelweis Szalonban. Kiemelte, hogy mindkét intézmény elkötelezett a tehetségek felkutatásában, illetve kibontakozásuk támogatásában.

Szavai szerint ennek köszönhető, hogy a Times Higher Education világranglistáján stabilan a top 300-ban, a szervezet legfrissebb orvos-egészségügyi szakterületi listáján pedig a világ 186. legjobbjaként, gyógyszertudományi területen a ShanghaiRanking rangsorában a világ 75 legjobbja között, míg a US News listáján szív- és érgyógyászat területen 35. helyen szerepel a Semmelweis Egyetem. „A tudomány világában csak a tudásmegosztás révén léphetünk előre, ezért kiemelten fontos számunkra, hogy olyan világhírű képzőhelyekhez fűz partneri kapcsolat, mint Harvard és a prágai Károly Egyetem, a Heidelbergi Egyetem, a Karolinska Intézet vagy a Szingapúri Nemzeti Egyetem” – hangsúlyozta Merkely Béla.

A rektor kiemelte, hogy a létrejövő keretmegállapodás révén közös oktatási és kutatási munkák indulhatnak az orvosi fizika, az orvosbiológiai és egészségügyi adattudomány, a biostatisztika, a hálózattudomány, a kardiovaszkuláris modellezés, a gyógyszerkutatás, valamint a biomechatronikai fejlesztés területén. Lehetőség nyílik közös pályázati tevékenységre, az egészségügyi innovatív megoldások fejlesztésére és a klinikai, egészségügyi validáció célzott támogatására, az intézmények infrastruktúrájának összehangolt használatára, műszerek és kutatási kapacitások megosztására is, hosszabb távon pedig egy BME-SE adattudományi központ létrehozására. „A most megkötött egyedi oktatási együttműködési megállapodás lehetőséget teremt közös tantárgyak és modulok, az egészségügyi mérnök mellett újabb képzések indítására, vendégoktatásra, a doktori iskolák szorosabb együttműködésére, beleértve a közös témavezetéseket és az interdiszciplináris kutatási témák támogatását is” – tette hozzá Merkely Béla. A tervek szerint fejlesztik a meglévő közös képzéseket, egységesítik az egyetemek közötti áthallgatás és átoktatás feltételeit is.

Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

 „Mérföldkőhöz érkezett a két egyetem közötti együttműködés a keretmegállapodás aláírásával, amely megalapozza hazánk kiemelkedő orvosi és műszaki oktatási intézményei fejlődését, közös eredményeit” – mondta dr. Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora az ünnepségen. Hangsúlyozta, hogy a két intézmény hagyományait tekintve sokban hasonlít egymáshoz: a Semmelweis Egyetem oktat, kutat és gyógyít, a BME pedig oktat, kutat és mérnöki megoldásokat fejleszt – a gyógyításban, a gyógyszeriparban, az adattudományban vagy a mesterséges intelligencia területén pedig az eredményességhez szükséges az együttműködés. Megemlítette azt is, hogy megújult BME a modellváltást követően egyre nagyobb fókuszt helyez az ipari, valamint a más szakterületeken kiváló társintézményekkel való együttműködésekre, amit az elmúlt hónapokban kötött együttműködési megállapodások sora is alátámaszt. „Orvos-egészségtudományi területen számunkra a Semmelweis Egyetem a minta” – jelentette ki dr. Charaf Hassan, egyúttal köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a két egyetemről részt vettek a megállapodás részleteinek kidolgozásában.

 
(forrás: semmelweis.hu)

cimkék

BME, SE
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...