Egyre népszerűbb a Debreceni Egyetem

Egyre többen jelentkeznek a Debreceni Egyetemre (DE): a közelmúltban lezárult felvételi időszakban a tavalyihoz képest 34 százalékkal nőtt az első helyen ezt az intézményt megjelölők száma, jelentősen meghaladva a 27 százalékos országos átlagot, ismertette a DE oktatási rektorhelyettese kedden.

Bartha Elek elmondta: 19 676-an jelentkeztek az egyetemre, közülük 11 351-en első helyen jelölték meg. A legtöbben, 10 153-an ezúttal is az állami ösztöndíjas képzésekre szeretnének bejutni: 8087-en alapképzésre, 1610-es mesterképzésre, 1293-an osztatlan képzésre, 360-an pedig felsőfokú szakképzésre, részletezte a professzor, megjegyezve, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint a jelentkezők 76-77 százaléka kerül be az egyetemre.

A legtöbb jelentkező a gazdaságtudományi, a bölcsészettudományi, az egészségtudományi, illetve a gyermeknevelési és gyógypedagógiai karra adta be felvételi kérelmét, utóbbira 2,5-szer annyian, mint egy évvel korábban. A jelentkezések alapján az idén az ápolás, betegellátás, a pszichológia, a kereskedelem és marketing, valamint a jogász szakok voltak a legnépszerűbbek, ismertette, megjegyezve, hogy a mesterszakok közül a tanár szakok, továbbá a pszichológia, az egészségügyi menedzser, az emberi erőforrás tanácsadó, az egészségpszichológus és a sportközgazdász szak volt a legnépszerűbb az idén.

Pósánné Rácz Annamária, az egyetem oktatási főigazgatója azt mondta, a felvételi követelmények változásai, a minimum pontszám és az emeltszintű érettségi eltörlése nagyobb lehetőséget biztosított a jelentkezőknek a szakválasztáshoz. A DE emellett számos formában, közvetlen találkozók mellett a közösségi médiában is felvette a kapcsolatot a középiskolás diákokkal. Népszerű a jelentkezők körében az elsőéveseknek első alkalommal meghirdetett ösztöndíjprogramjuk is.

Molnár Dániel, a doktorandusz önkormányzat elnöke hozzátette: a felvételi eljárást megelőzően több mint hatvan középiskolában mutatkoztak be az egyetem karai, a Tanítsunk Magyarországért mozgalom keretében pedig száznál több hallgatójuk mentorál összesen mintegy ezer általános iskolást a hátrányos helyzetű kistelepüléseken. Az idén a hallgatók közreműködésével egyetemi nagyköveti rendszert hoznak létre, a "nagykövetek" középiskolákban előadásokon, valamint campustúrák szervezésével mutatják majd be a Debreceni Egyetemet a leendő hallgatóknak.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...