2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Egyetemi modellváltás: vannak tiltakozók

Debrecenben, Szegeden és Pécsett is vannak, akik nem értenek egyet azzal, hogy alapítványi tulajdonba kerüljenek az intézmények.

Debrecen

Petíciót indítottak a Debreceni Egyetem autonómiájáért, a kezdeményezők szerint számos oktató és hallgató nem ért egyet az állami felsőoktatási intézmény privatizálásával.

Január 21-én a SzabaDEgyetem nevű közösségi oldal és a Debreceniek a felsőoktatási autonómiáért Facebook-csoport elindított egy online petíciót a Debreceni Egyetem alapítványi tulajdonba helyezése miatt. Ebben a kezdeményezők azt írják, hogy az intézmény számos oktatója és hallgatója nem ért egyet a privatizálációs folyamatokkal, illetve az átalakítást szorgalmazók döntéshozatali és tájékoztatási módszereivel.

A petíció megszövegezői szerint az elvileg érdekképviseleti szerepkört betöltő Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat (DEHÖK) sem vonta be a hallgatókat a döntésbe, mindössze a határozatukról tájékoztatták őket.

„Kérjük azokat a hallgatókat és oktatókat, akik hozzánk hasonlóan nemkívánatosnak, vagy éppen elhamarkodottnak és átgondolatlannak tartják a modellváltást, hogy nyilvánosan is álljanak ki véleményük mellett, követve ezzel egyetemünk mára már lassan feledésbe veszett hagyományait!” – idézi az online aláírásgyűjtésnél olvasható szöveget a Debreciner.

Szeged

Több mint ezren töltötték már ki a Veritas Virtus Libertas nevű egyetemi polgári csoport online kérdőívét a Szegedi Tudományegyetem átalakításáról, 98,5 százalék nem akarja, hogy alapítványi fenntartásba kerüljön a szegedi egyetem – adta hírül a Szeged.hu.

Veritas Virtus Libertas közleményében azt írja, a kitöltők 72 százaléka az egyetem hallgatója, összesen 85 százalékuk egyetemi polgár. A felmérés eredménye egyértelmű, a modellváltást szinte egyhangúlag utasítják el Szegeden.

A legtöbben (88 százalék) az egyetemi autonómia megőrzése miatt nem támogatják az átalakítást, de hasonlóan sok válaszadót (83 százalék) zavart az is, hogy olyan politikai szereplők kerülnének be a kuratóriumba, mint Nemesi Pál és Novák Katalin. Szintén 83 százalék tart attól, hogy az egyetemet fel fogják darabolni, karokat szüntetnek meg, vagy szerveznek ki más intézményekbe. A munkavállalók helyzetének romlását, a közalkalmazotti jogállás elvesztését 76 százalék említette a legfontosabb problémák között.

Pécs

A Pécsi Tudományegyetem csütörtöki szenátusi ülésén elhalasztották a modellváltásról szóló szavazást. A halasztásról a rektor, Miseta Attila azután döntött, hogy Gulyás Gergely nemrég azt mondta, az orvosegyetemeknél maradnak a klinikai központok akkor is, ha az alapítványosodás mellett döntenek: erről azonban az egyetemek felé ellentmondásos információk érkeztek az Emmi és az ITM részéről.

Miseta hozzátette, tovább folytatják az egyeztetéseket, várhatóan január 28-án vagy 29-én tarthatják meg a modellváltásról szóló rendkívüli ülést. A modellváltás ellen többen is felléptek az egyetemen, szerdán közel ezer résztvevővel vitafórumot is tartottak, melyen maga a rektor is részt vett, írj a Telex.

(forrás: szeged.hu, Debreciner, Telex)
hirdetés

Könyveink