Díjak a főváros egyesítésének évfordulója alkalmából

Több mint negyven díjat adott át Tarlós István főpolgármester és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes pénteken, a főváros egyesítésének 144. évfordulója alkalmából az Új Városháza dísztermében.

A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján, az idén hatan vehették át a Budapest életében jelentős szerepet betöltő, a városnak dicsőséget szerző teljesítmények elismerését jelentő Pro Urbe Budapest Díjat. Az elismerést Béres Ilona, a Nemzet Művésze, Kossuth-, Jászai Mari- és Príma díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja; Pusztainé Zsidi Paula régész, főmuzeológus; Hajnal György protonotárius kanonok, a Regnum Marianum Plébánia nyugalmazott plébánosa; Hatala József rendőr altábornagy, volt országos rendőrfőkapitány, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, miniszteri biztos; Lőrinczy György művészeti menedzser; valamint a magyar Bocuse D'or csapat tagjai: Hamvas Zoltán, Szabó Kevin, Széll Tamás, Szulló Szabina és Vomberg Frigyes vették át.

A Budapestért Díjnak huszonegy kitüntetettje volt: Bányász Józsefné, a XIII. kerület szociális szolgáltató központjának vezetője, Friedrich Katalin gyermekorvos, Harsányi Mária, az Óbudai Társaskör igazgatója, Kocsy Ildikó, a Főpolgármesteri Hivatal főosztályvezetője, Kovács Zsuzsa, a XII. kerületi Süni óvodák vezetője, Kovácsné Sankó Gyöngyi, a Főpolgármesteri Hivatal szakreferense, Radich Katalin tüdőgyógyász főorvos, Schell Judit Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Szántó Éva, a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője, Czigány György Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és József Attila-díjas író, költő, zenei szerkesztő, érdemes művész, Csóti József, az Alkotmánybíróság gazdasági főigazgatója, Hermann Zsolt szobrászművész, restaurátor, Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, Kenyeres István, a Budapest Főváros Levéltára főigazgatója, Kozma Tamás, a Fővárosi Önkormányzat állategészségügyi szolgálatának vezető állatorvosa, Módos Márton, az InfoRádió ügyvezető igazgatója, főszerkesztője, Rátonyi Gábor, a Kertvárosi Sportlétesítményeket Üzemeltető Kft. ügyvezető igazgatója, Rhorer Ádám, a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. fejlesztési igazgatója, Schalkház István klinikus szakállatorvos, Schrödel Norbert, a Főpolgármesteri Hivatal főosztályvezetője, valamint az Aranytíz Kultúrház és Széphárom Közösségi Tér.

A buapestiek esélyegyenlőségéért járó elismerést, a Zalabai Gábor-díjat Gallóné Nagy Judit, a III. kerület szociális szolgáltató főosztályának vezetője; a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesülete; valamint a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Biztos Kezdet Gyerekház képviselői vehették át.

A rendezvényen a Fővárosért Emlékzászló Díjat kapott a BRFK VIII. kerületi rendőrkapitánysága.

A főváros közbiztonságáért adományozott Barna Sándor-emlékérmet Galgócz Deák Antal XXI. kerület tűzoltóparancsnok, Hermann Gábor, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság igazgatóhelyettese és Szarka Csaba, a fővárosi védelmi bizottság titkára vehette át.

Papp László Budapest-Sportdíjat adományoztak Angyal Éva olimpiai bronz- és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázónak, Baji Balázs világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes, Universiade-aranyérmes atlétának, Kausz István olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó, öttusázónak, Király István hatdanos kick-box nagymesternek, a Magyar Kick-box Szövetség alelnökének, valamint Vaskuti István olimpiai bajnok kenusnak, a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakfelügyelőjének.

A főpolgármester Főváros Szolgálatáért Díjat adott át Árvainé Burik Évának, a Főpolgármesteri Iroda gazdálkodási ügyintézőjének; Damu Krisztinának, az üzemeltetési főosztály jogi csoportvezetőjének; Deák Krisztina Erzsébetnek, a városépítési főosztály csoportvezetőjének, Mézes Rózsának, a Pénzügyi Főpolgármester-helyettesi Iroda főtanácsadójának; Schuszterné Háklár Piroskának, a Főjegyzői Iroda szakreferensének.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...