Csodákra várva

A közadakozás sok beteg számára az egyetlen és az utolsó esélyt jelenti. Lehet sikeres egy ilyen kampány? Erre kereste a választ a Népszava.

Annak az esélye, hogy valaki egymaga útjára indít egy kezdeményezést és a baráti, ismerősi megosztások révén hatalmas összefogást és főleg pénzt ér el, Árok Bianka kommunikációs tanácsadó, a SAKKOM Interaktív Digitális Ügynökség ügyfélkapcsolati igazgatója szerint még a közösségimédia-oldalak világában is kicsi. A fordulópontot mindig a közösségi média véleményvezérei­nek (influencerek) bevonása hozhatja meg, akik több tíz-, százezres követőtáborral rendelkeznek. Azzal, hogy ők megosztják a felhívást, a követőik számára hitelessé teszik azt. Az influencerek ráadásul egymást is húzzák, ha pár meghatározó egyéniség beszáll egy kampányba, akkor az futótűzként kezd terjedni köztük. „A közösségi média kora előtt a hitelességet a tömegmédiába való bekerülés jelentette. Ennek ma is nagy szerepe van, de már látszik, hogy a tévébe, rádióba, lapokba is inkább azokat az ügyeket emelik be, amelyek a közösségi médiában nagy port kavartak. Ilyen volt Zente története is” – mondja a Népszavának.

Még Zente esetében is megjelentek olyanok, akik saját hasznukra akarták fordítani az emberek jóindulatát. „A Zente-ügy kapcsán is lehetett hallani arról, hogy megjelentek csalók, akik másik számlaszámra próbáltak gyűjteni. Úgy tettek, mintha ez is az eredeti ügyhöz tartozna, de ez nem volt igaz” – erről már Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügynökség egyik alapítója és ügyvezetője is beszélt a lapnak. Szerinte a szövegek gyors terjedése egyfelől lehetőség, másfelől veszély, éppen ezért mindig érdemes utánanézni az eredeti forrásnak. Azok a posztok, amik úgy kezdődnek, hogy „hihetetlen történet”, „nem fogod elhinni, mi van a háttérben”, mindig gyanúsak. Arra a kérdésre, hogy mitől függ az, hogy kinek adakozunk és kinek nem, Forgács Mariann úgy válaszolt: mikor egy ügy komolyabb sajtóvissz­hangot kap, akkor mindig nagyobb a hajlandóság. Ha ez nincs, sokkal nehezebb elérni a célt és elegendő támogatást gyűjteni a betegnek. De más szempontok is meggyőzhetik az embereket.

Vannak szülők, akik nem elégszenek meg a család és a barátok támogatásával, elszántan keresik a lehetőségeket, akár alapítványt hoznak létre azért, hogy gyermeküket segítsék. A há­rom­éves, SMA-s kisfiú, Katona Olivér édesanyja, Imre Viktória például barátaik segítségével létrehozta az Együtt Olivérért Alapítványt. A kisfiú a szerencsések közé tartozik, egyike annak az 50 gyermeknek, akik Magyarországon kaphatják a Spinraza gyógyinjekciót, amivel az állapotuk szinten tartását, szerencsés esetben javulását lehet elérni. Sokkal több betegnek lenne szüksége a szerre, de a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nem ad zöld utat minden érintettnek. Olivér már túl van az első hét kezelésen, de élete végéig minden negyedik hónapban szinten tartó adagra lesz szüksége, ami adagonként majd’ 23 millió forintba kerül. Teljes felépüléssel pedig ez a módszer nem kecsegtet. „Olivér eddig már 150 milliós kezelést kapott állami támogatással, de élete végéig szüksége lesz rá. A gyógyszer csak akkor sikeres ugyanis, ha folyamatos tornával, rehabilitációval párosul, és az sem mindegy, hogy milyen segédeszközöket kapnak a gyerekek. A legjobb, legmodernebb eszközök még nem elérhetőek állami támogatással. Szükség van minimum heti két otthoni gyógytornára és úszásra is, amit szintén a szülőknek kell finanszírozni” – mondja az édesanya, aki ezért hozta létre az alapítványt, amelynek jelenleg 15 millió forint az egyenlege. A hosszú távú cél, hogy Zentéhez hasonlóan Olivérnek is összegyűjtsék a génterápiás kezelés árát. Hiszen hiába kapják most a Spinraza gyógyszert, a kezelés szigorú szabályokhoz kötött és bármikor elvehetik tőlük, ha romlik a gyerek állapota. Ráadásul a gyógyszert négyhavonta, lumbálással kapja Olivér, míg a génterápia egyetlen kezelésből áll „Nagyon hálás vagyok az orvosoknak, hogy kaphatjuk ezt a kezelést, de pengeélen táncolunk.

(forrás: Népszava)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...