Csendes óra autistáknak egy brit áruházlánctól

Autista vásárlói érdekében heti egy "csendes órát" vezetett be a brit Morrisons szupermarketlánc, számolt be róla a BBC hírportálja.

A cég 439 brit élelmiszerboltjában szombatonként 9 és 10 óra között tompítanak a világításon, kikapcsolják a zenét, nem használják a hangosbeszélőt és lehalkítják a kasszák kódleolvasóinak "csipogását". Úgy vélik, a Morrisons az első élelmiszerlánc, amelyik az összes áruházában bevezette a csendes órát.

A brit Országos Autizmus Társaság (National Autistic Society) üdvözölte az intézkedést.

Egy brit játékboltlánc (The Entertainer) 145 áruházában kapcsolja le a zenét minden szombaton, a nyitva tartás első órájában, hogy "kellemesebb legyen a környezetet az autizmussal élő gyerekeknek".

Az autizmussal élők vagy autista gyereket nevelők közül sokakban vált ki szorongást, stresszt a vásárlás a nagy élelmiszerboltokban. Idén teszteltük a csendes órát néhány üzletünkben, megtaláltuk, melyik időszak lenne a legjobb és további intézkedésekkel tettük még kedvezőbbé a környezetet, írta a Morrisons blogjában. A csendes óra idején a dolgozók kevesebbet tologatják a bevásárlókocsikat és a kosarakat, a boltokban feliratokat helyeznek el, amelyeken tájékoztatják a vásárlókat a változtatásokról és arról is, miért vezették be őket.

Az autizmus spektrumzavar nevű idegi-fejlődési rendellenesség (ASD) többek között a kommunikációs képességekben, a társas viselkedésben, a normálistól eltérő magatartási szokásokban nyilvánul meg. Az ADS-sel élők érzékelése a normálistól eltérően működhet, hangokkal, érintéssel, vizuális ingerekkel vagy szociális gesztusokkal szemben csökkent vagy túlzott érzékenységet is mutathatnak.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...