Csendes demonstrációt szervez a Magyar Lupus Egyesület

Csendes demonstrációval tiltakozik a Magyar Lupus Egyesület a Novartis Hungária betegszervezetekkel kapcsolatos támogatási gyakorlata ellen.

A Magyar Lupus Egyesület 2026. november 11-én, szerdán 14 órakor csendes demonstrációt tart a Novartis Hungária Kft. budapesti székháza előtt. A civil szervezet ezzel kívánja felhívni a figyelmet a gyógyszeripari vállalat társadalmi felelősségvállalásának általunk kifogásolt gyakorlatára, valamint a betegszervezetekkel való együttműködés hiányosságaira.

A demonstráció nem egy hirtelen elhatározás eredménye. Egy több hónapja húzódó, számos egyeztetési kísérlettel és eredménytelen párbeszéddel terhelt folyamat következménye.

Több hónapos egyeztetés, eredménytelen kérések

A Magyar Lupus Egyesület 2026 júniusában, a londoni EULAR Kongresszuson folytatott szakmai egyeztetéseket követően közvetlenül a Novartis európai vezetéséhez fordult. Purgel Zoltán, az egyesület elnöke június 16-án levélben kérte Iris Zemzoum asszony, a Novartis Europe elnökének közreműködését a magyarországi betegszervezet támogatásának ügyében.

Az egyesület álláspontja szerint különösen méltánytalan az a helyzet, hogy tudomásuk szerint a Novartis Európában a magyar lupusz betegszervezetet nem támogatja, miközben más európai országokban működő lupusz szervezetek részesülnek gyógyszeripari vállalati támogatásban.

A Magyar Lupus Egyesület már 2024-ben is megkereste a Novartis Hungáriát. Akkor mindössze mintegy 220 euró, azaz jelképes összegű támogatást kért a Pillangó című betegfelvilágosító magazin nyomdai többletköltségeinek részbeni fedezésére. A kérést több mint két hónapos várakozást követően elutasították. A kért összeg a teljes projekt költségének mindössze körülbelül 4,5 százalékát jelentette volna.

Az egyesület elnöke 2026. szeptember 17-én személyesen is találkozott Mohamed Tammam úrral, a Novartis Hungária Kft. új vezetőjével. A megbeszélésen a vállalatvezető elismerően szólt az egyesület tevékenységéről, és kifejezte a támogatás szándékát. Az ezt követő egyeztetések azonban nem vezettek konkrét eredményre, az egyesület végül semmilyen pénzügyi támogatásra nem kapott ígéretet.

A demonstráció tehát minden előzetes párbeszédre irányuló kísérlet ellenére vált szükségessé.

Több mint pénzkérdés: a betegek és a civil közösségek megbecsülése

A Magyar Lupus Egyesület 1993 óta dolgozik a lupusszal és más autoimmun betegségekkel élő emberekért. Tevékenységének középpontjában a betegek tájékoztatása, érdekképviselete, közösségének erősítése és a betegség társadalmi megismertetése áll.

Az egyesület munkáját vezetői és közreműködői önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül végzik. Az általuk végzett munka sokszor nem látványos, nem jár nyilvános elismeréssel, mégis emberek ezreinek életét, tájékozottságát és közösségi kapcsolatait segíti.

Álláspontunk szerint a gyógyszeripari vállalatok társadalmi felelősségvállalása nem merülhet ki üzleti céljaikban és a gyógyszerfejlesztésben. Ahhoz a betegekért dolgozó civil közösségek megbecsülése, a betegszervezetekkel folytatott korrekt párbeszéd és az érdemi együttműködés is hozzátartozik.

Tiltakozásunk nem egyetlen támogatási kérelemről vagy egy konkrét pénzösszegről szól. Sokkal inkább arról, hogy milyen értéket képviselnek azok az emberek és közösségek, akik szabadidejüket, energiájukat és gyakran saját anyagi lehetőségeiket áldozzák a betegek érdekében végzett munkára.

Csendben, de határozottan állunk ki

A november 11-i demonstráció beszédek és felszólalások nélkül, békés és csendes formában valósul meg. Nem a hangoskodás, hanem a jelenlét erejével szeretnénk üzenni.

Szeretnénk megmutatni, hogy a betegszervezetek mögött valódi emberek, betegséggel élő családok, önkéntesek és segítők állnak. Olyan emberek, akiknek a hangját nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A demonstrációt követően az egyesület ismerteti további társadalmi kezdeményezéseit is. Ezek között szerepel egy országos aláírásgyűjtés, a Novartis termékeinek bojkottjára irányuló civil kezdeményezés, valamint további érdekképviseleti és jogalkotási lépések előkészítése.

A Magyar Lupus Egyesület hangsúlyozza: továbbra is nyitott a párbeszédre, és bízik abban, hogy a kialakult helyzet még rendezhető. Célunk nem a konfliktus elmélyítése, hanem egy olyan korrekt, méltányos és átlátható együttműködés kialakítása, amelyben a betegszervezetek munkáját és a betegek érdekeit is megfelelően figyelembe veszik.

Mert a betegek érdeke nem lehet másodlagos. A betegekért végzett önkéntes munka pedig megérdemli a tiszteletet és a megbecsülést.

  • Időpont: 2026. november 11. (szerda), 14:00 óra
  • Helyszín: Budapest, Bartók Béla út 43. (Bartók ház), a Novartis Hungária Kft. székhelye előtti közterület, a rendőrséggel egyeztetett helyszínen.
  • A demonstráció jellege: békés, csendes tiltakozás, beszédek és felszólalások nélkül.
  • Szervező: Magyar Lupus Egyesület
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...