Csak minden nyolcadik egészségügyi dolgozó mozog eleget
Sokkal aktívabbak a Bethesda Gyermekkórház dolgozói a magyar átlagnál – derült ki egy, a kórház munkatársainak körében végzett friss felmérésből. Míg országos szinten a felnőttek 59 százaléka soha nem sportol, addig a Bethesdában ez az arány mindössze 7 százalék. Azonban így is van még jócskán hova fejlődni, ugyanis csaknem 20 százalékuk a munkája során napi több mint 8 órát üléssel tölt el. A felmérés az Aktív Kórházak program részeként készült, amelynek célja, hogy az egészségügyi dolgozók körében is erősítse a tudatos, aktív életmódot.
A munkatársak több mint fele rendszeresen, legalább heti 1-2 alkalommal sportol, sőt minden negyedik dolgozó heti 3-4 alkalommal mozog. Az aktív életmód azonban még korántsem jelenti azt, hogy minden rendben lenne.
A WHO ajánlásait – heti legalább 150 perc közepes intenzitású mozgás – a dolgozók mindössze 12,6 százaléka teljesíti, vagyis minden nyolcadik megkérdezett közül egy. Minden hatodik válaszadó (17%) egyetlen napon sem éri el a heti 30 perc sportot vagy aktív testmozgást. Ennek legnagyobb akadályaként a megkérdezettek – toronymagasan – az időhiányt (59%), míg második leggyakorikk okként a motiváció hiányát (16%) nevezték meg. Akik viszont sportolnak, azoknak többsége otthon (46,6%) vagy a természetben (42,7%) végzi kedvenc tevékenységét, de népszerű helyszínek még a fitness klub (22,5%), a park (21,3%) és az aktív közlekedés (pl. biciklizés az otthon és a munkahely között (18,5%).
Az egészségügyi dolgozóknak minden okuk megvan arra, hogy különös figyelmet fordítsanak a rendszeres testmozgásra, hiszen amellett, hogy többségük (64%) ülő munkát végez – 5-ből 1 válaszadó úgy nyilatkozott, napi akár több mint 8 órát(!) is ülőhelyzetben tölt – saját bevallásuk szerint a sporttal kiválóan tudják oldani és csökkenteni a munkájuk során őket ért különböző stresszforrásokat is.
„Gyermekkórházként a betegellátáson túl felelősek vagyunk azért is, hogy a ránk bízott gyermekek és családjaik példát lássanak tőlünk – ehhez pedig elengedhetetlen, hogy mi magunk is törődjünk a saját egészségünkkel. Büszke vagyok kollégáim aktivitására, egyúttal fontos számunkra, hogy ne csak a gyógyításban, hanem az egészséges életmód támogatásában is élen járjunk” – mondta Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. A felmérésből a fentieken túl az is kiderült, hogy: a válaszadók több mint fele (51,7%) aktívan közlekedik – gyalog vagy kerékpárral jár dolgozni. Átlagosan napi közel 9000 lépést(!) tesznek meg, ami kiemelkedő adat országos összehasonlításban. A dolgozók többsége az egészségmegőrzést (61%) és a stresszcsökkentést (47%) tartja a sport legfontosabb pozitív előnyének.
„Büszkeség, hogy a Bethesdában dolgozók jóval aktívabbak a hazai átlagnál. Ugyanakkor a számok azt is mutatják, hogy még mindig nagy szükség van a mozgást ösztönző programokra, mert a WHO által ajánlott szintet csak minden nyolcadik dolgozó teljesíti. A kórház feladata, hogy ebben támogassa őket, hiszen az egészségesebb munkatárs egészségesebb betegeket is jelent” – emelte ki a felmérést készítő dr. Kovács Viktória Anna, az Aktív Kórházak program szakmai vezetője. A Bethesda dolgozóinak visszajelzései alapján a jövőben olyan programok indulhatnak, amelyek nemcsak a sportot, hanem az egészséges táplálkozást és a stresszkezelést is támogatják – tette hozzá.