Covid-sztorik a valóságból
Ahogy egyre több a beteg, úgy dőlnek ki az orvosok és az ápolók, írja összeállításában a Telex, amely olvasói leveleket és igaz történeteket idéz.
„Arra esküdtünk, hogy betegeket mentünk meg, de olyanok a körülmények, hogy ezt már alig tudjuk teljesíteni” – mondja az egyik megyei kórház orvosa félig sírva, aki éppen 39 fokos lázzal fekszik otthon, mert ő is elkapta a koronavírust. Az orvos krónikus betegeket gondozó osztályon dolgozik. A kórházban az előírások szerint igyekeztek kiszűrni a covidos és a nem covidos betegeket, akiket aztán két külön helyen is kezeltek. Minden óvintézkedés ellenére a vírus győzött: bekerült a nem covidos osztályra is. „Október közepére berobbant a járvány. Miközben a betegek száma megduplázódott, aztán megtriplázódott a covidos részlegen, az orvosok és az ápolók megfeleződtek, mert ők is elkapták a vírust.”
Mostanra az osztály dolgozóinak több mint fele otthoni karanténban van. Ilyen kevés emberrel már nem tudják másként megoldani a speciális szakértelmet igénylő kezeléseket: az egészséges orvosok és ápolók így előbb a nem covidos, aztán a covidos részlegen foglalkoznak a betegekkel. Nem tudnak mit tenni – másként a betegek nem kapnák meg a kezelést. Közben folyamatosan vezényelnek át hozzájuk személyzetet az ország más részéből, de a kezeléseknek ott is menniük kell, ahonnan ők jönnek. Ha a nem lázas és nem komoly tünetekkel lábadozó ápolóknak és orvosoknak nem kellene 21 napot várni a visszatéréssel (az egészségügyben ez a szabály), akkor ők covidosként az amúgy is covidos betegeket kezelhetnék, de sajnos az előírások ezt nem engedik. Az orvos szerint a kormánynak lépnie kellene, korlátozni a tömegrendezvényeket, a vendéglátást, minél jobban csökkenteni a társadalmi kontaktusok számát, hogy nyerjenek két-három hetet, amíg az orvosok és az ápolók felgyógyulnak, mert így ezt a terhelést nem fogják bírni a kórházak.
A 8 éves Aranka kapcsolattartáson volt apjánál, aki nem érezte az ízeket, fájt a feje, köhögött, és láza volt. Az apa tesztje pozitív lett. Aranka visszatért az édesanyjához, Karolához. Az anya nem sokkal ezután szintén nem érezte az ízeket, fájt a feje, köhögött, és magas láza lett. A gyerek csak enyhe tüneteket mutatott. Őt a gyermekorvos tanácsára nem is tesztelték, hiszen kontaktszeméllyel ugyan találkozott, de az önkéntes karantén és a láztalanság miatt az orvos meg akarta óvni a kellemetlenségektől. Karoláékhoz napokkal később kijöttek a mentősök, fel- és ledugták a pipettáikat, majd elmentek. Érkezett azonban a hír, hogy a tesztet elemző orvos kiöntötte a mintát, így új teszt kell. Addigra már 10. napja ültek karanténban, így az új tesztnek sok értelme nem volt, de hát ha egyszer kötelező, akkor nincs mit tenni. Amikorra elkészült a második PCR-teszt, az már negatív volt. Addig eltelt otthoni tanítással, táppénzen 17 nap. A gyerek aztán visszament az iskolába, de elkezdett köhögni, ezért újra otthon kellett maradnia. Karolát a szövődmények miatt tüdőgondozóba küldte a háziorvosa, mert a köhögéstől párszor hányt, de azért az erő vele volt.
Péter állapota egyre jobb lett a Covid-osztályon. Október eleje volt, kiszámolta, lassan egy hónapja küszködik már a koronavírussal. Szeptember 8-án jelentkeztek nála az első tünetek, szeptember 21-én került kórházba, mert nem nagyon kapott levegőt, és a véroxigénszintje egyre alacsonyabb volt. Először maszkon keresztül kapott oxigént, aztán már csak az orrán, egyre javultak az értékei, egyre kevésbé köhögött. Megszokta a kórházi életet. Már csak arra várt, hogy legyen két negatív tesztje és mehessen. Az orvosok azért utalgattak neki arra, hogy egyre több beteg jön, egyre több betegnek kell az ágy, úgyhogy ha a helyzet romlana, akkor bizony már hazaküldték volna. Ez azért lett volna szívás Péternek, mert akkor ismét otthoni karanténban kellett volna maradnia. Az egyik utolsó estéjén éjszaka hoztak egy iszonyatosan hörgő és köhögő beteget a kórterem üres ágyára. Sötét volt, Péter nem látta a beteg arcát. Nem nagyon tudtak aludni az éjszaka. Péter látta, hogy hajnalban megvizsgálták a beteget, vért vettek tőle. Előbb egy orvos, aztán még egy orvos jött be gondterhelt arccal vizsgálni a hörgő embert. Aztán az orvosok megkérték Pétert és a többi beteget, hogy menjenek ki a folyosóra, az ágyban fekvő beteg köré pedig paravánt tettek. Egy idő után szóltak Péteréknek, hogy betegtársuk meghalt. A kórházi szabályok szerint ilyenkor még két óráig ott kell maradnia a halottnak a kórházi ágyon a paraván mögött, de a kórterem lakói visszamehetnek az ágyukba. Dél volt. Hozták az ebédet, amit Péterék a kórteremben kaptak meg, pár méterre a halott embertől. Nem mindenki tudott ebédelni aznap.
