2024. december. 18., szerda - Auguszta.
hirdetés
hirdetés

Budapest lett az egészségügyi innováció európai fellegvára

Közel 50 ígéretes vállalkozás mérette meg magát az EIT Health InnoStars programjának nagydöntőjén a kontinens legizgalmasabb egészségügyi startupjai közül. Az eseményen nemcsak a gyógyítás jövőjét potenciálisan átformáló újítások mutatkoztak be, de újfent világossá vált az is, hogy a magyar főváros kiemelt szerepet játszik az európai egészségügyi innováció fejlődésében. A versenyen öt úttörő magyar startup is lehetőséget kapott, hogy bemutassa megoldásait, és kapcsolatokat építsen jövőbeli együttműködésekhez.

Az EIT Health – amely az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) nevű európai uniós intézmény része – számos vállalkozásösztönző programmal támogatja a biotechnológiai, digitális egészségügyi, orvostechnológiai és terápiás területeken működő európai startupokat azzal a céllal, hogy az európai polgárok hosszabb és egészségesebb életet élhessenek. Megalakulása óta a szervezet közel 65 000 diák és szakember képzéséhez járult hozzá, és több mint 2950 induló és fejlett stádiumban lévő startupnak nyújtott segítséget. A támogatott startupok mintegy 2,1 milliárd eurónyi befektetést vonzottak és több mint 110 egészségügyi megoldással léptek a piacra.

A vállalkozásösztönző programok zászlóshajója az InnoStars Awards, amely az elmúlt évtizedben több mint 400 startupot támogatott a dél-, közép- és kelet-európai régióban. Az idei program múlt szerdán ért véget a Budapesten megrendezett nagydöntővel, ahol 39 startup mutatta be ötleteit az iparági vezetőkből, befektetőkből és szakértőkből álló szakmai zsűri előtt.

Nyertes megoldások Csehországból és Ukrajnából

Az idén két különböző versenyben mérhették össze tudásukat a startupok attól függően, hogy milyen fejlettségi szinten járnak. A validációs program alapvetően a prototípusok és MVP-k, vagyis minimálisan életképes termékek finomításában nyújtott támogatást a vállalkozásoknak, a befektetésiprogram pedig a már piacon lévő, magvető vagy Series A stádiumban lévő, finanszírozásra kész startupokat célozta meg, amelyek így tőkéhez és további növekedési lehetőségekhez juthatnak.

A validációs pályán a cseh Lightly Technologies szerezte meg az első helyet a gyógyszerhamisítás elleni küzdelemre kidolgozott innovatív hordozható eszközével, amely valós idejű elemzési lehetőségeket biztosít a bűnüldöző szervek számára a gyógyszercsalók elleni küzdelemhez.

A befektetési pályán az ukrán CheckEye lett a győztes, amely a preventív egészségügyi ellátást kívánja forradalmasítani mesterséges intelligenciára épülő újításával. Saját fejlesztésű szemfenék-képalkotó eszközük több mint 40 krónikus betegség tömeges szűrését tenné lehetővé akár gyógyszertárakban, optikai üzletekben és számos más helyen. Mindkét győztes 25 000 eurót, valamint megoldásaik piaci bevezetését segítő mentorálási és kapcsolatépítési lehetőségeket kapott.

Magyar startupok is lehetőséget kapnak a kulcsfontosságú partnerkapcsolatok kialakítására

A nagydöntőre több magyar startup is bejutott, hogy bemutassa innovatív egészségügyi megoldásait, és kapcsolatokat építhessen nemzetközi szakemberekkel. Bár nem végeztek a dobogón, a döntőbe jutásuk rávilágított hazánk egészségügyi innováció terén betöltött erősödő szerepére, és lehetőséget biztosított számukra gyümölcsöző partnerségek kialakítására.

A Megeni.com egy digitális egészségügyi platformot fejleszt, amelynek célja a preventív ellátás javítása mesterséges intelligencia és biomarkerek segítségével.

A NICOWL egy olyan felügyeleti rendszer megalkotásán dolgozik, mely a koraszülöttek alvási ciklusának inkubátorbéli monitorozásával elkerülhetővé teszi az alvás megzavarását, megelőzve ezzel esetleges későbbi kognitív zavarokat.

A budapesti székhelyű, török tudósok által működtetett Innoway R&D egy új fémméregtelenítő orvosi eszközt mutatott be.

A DokiApp, a telemedicina magyarországi úttörője online orvosi és pszichológiai konzultációs szolgáltatásokat kínál magánszemélyeknek és vállalkozásoknak.

Budapest tökéletes helyszínnek bizonyult az idei InnoStars nagydöntő számára – mondta Békási Tamás, az EIT Health InnoStars RIS üzletfejlesztési vezetője. – A magyar fővárosban egyszerre vannak jelen a gazdag hagyományok és az innovatív ötletek, ami egyedülálló környezetet teremt a tartalmas kapcsolatépítéshez. Az idén bemutatkozó startupok nemcsak a kreativitásról tettek tanúbizonyságot, hanem arról az elszántságról is, ami elengedhetetlen az egészségügyben tapasztalható komplex kihívások leküzdéséhez. Büszkék vagyunk rá, hogy programjainkon keresztül támogathatjuk ezeket az úttörő vállalkozókat, hogy ötleteiket megvalósítva olyan megoldásokat vigyenek a piacra, amelyek Európa-szerte hozzájárulhatnak az egészségügyi ellátás javításához.

Kapcsolatok teremtése és megerősítése Budapesten

Budapest adott otthont az InnoStars Connect nevű új program döntőjének is, amelyet az EIT Health két vezető európai gyógyszeripari vállalattal, a ChiesiGrouppal és a SYNLAB Italiával közösen indított útjára az idén. A program célja, hogy az úgynevezett nyílt innovációs modellben ösztönözze az élettudományi és egészségügyi megoldások fejlesztését, vagyis összehozza az induló cégeket a nagyobb vállalatokkal, hogy együtt oldjanak meg a valós életből vett egészségügyi kihívásokat.

A 110 jelentkezőből egy szigorú szűrési folyamat során 10 startupot választottak ki, amelyek csatlakozhattak Európa legnagyobb egészségügyi innovációs hálózatához, finanszírozási lehetőséget és szakértői útmutatást kaptak. A legjobb tíz közé került a magyar Auxiliis Pharma is, amely egy olyan megoldást fejlesztett, amely az MMP3 biomarker alapján, elfogadott szakmai ajánlásokra építve jelzi a gyulladások mértékét, valamint a juvenilisidiopátiás artritisz (JIA) nevű betegség aktivitását és radiológiai előrehaladását. Az első helyet végül a törökországi PONS szerezte meg AI-vezérelt mobil ultrahangrendszerével, amely lehetővé teszi akár formális képzés nélküli felhasználók számára is, hogy pontos adatokat gyűjtsenek különféle betegségek előrehaladtáról az ultrahangos vizsgálat során. A győztes csapat pénzügyi támogatást és szakértői hálózathoz való hozzáférést nyert, amelyek lehetőséget teremtenek a további fejlesztésekhez.

Az idei döntősök megtestesítik azokat az innovatív értékeket, amiket az InnoStars Connect programunk által támogatandó célként tűztünk ki – mondta el Sarah Haddadin, az EIT Health InnoStars RIS innovációs vezetője. – Európa vezető gyógyszeripari vállalataival együttműködve mentorálási programokat és jól felépített bootcampeket szerveztünk a startupok számára, hogy továbbfejlesszék projektjeiket és valós problémákra találjanak megoldásokat. A budapesti nagydöntő rávilágított az együttműködés erejére, és biztos vagyok benne, hogy az itt született megoldások jelentős hatással lesznek az egészségügy jövőjére.

 

(forrás: EIT Health)
hirdetés

Könyveink