Mentők két keréken
A biciklis mentősök – akiknek a világ különböző tájain más-más a nevük – jó teherbírású, professzionális egészségügyi ismeretekkel rendelkező emberek, akikben csak az közös, hogy sürgős hívásra helyszínre bicikliznek feltűnő, színes kerékpárjukon, amelyen minden, az életmentéshez, a sürgősségi ellátáshoz szükséges felszerelést is szállítanak. Így el tudnak jutni olyan helyekre is, ahová a mentőautók nem vagy – a nagy forgalom miatt – csak nagyon lassan.
Nagy-Britanniában egyértelmű, hogy nemcsak életeket mentenek, hanem pénzt is megtakarítanak. A londoni mentőszolgálat adatai szerint 2000 óta 300 ezer fontnyi üzemanyagot spóroltak meg, ami 20 ezer mentőautós kiszállásnak felel meg. A londoni biciklis egységet 10 éve alakították meg, és azóta 50 ezer személyhez mentek ki, és ezzel évente 5.000 órányi mentőautózást váltottak ki.
Tom Lynch, az egység alapítója és menedzsere, aki korábban BMX bajnok volt, azt mondja, hogy sok esetben a betegek sokkal gyorsabban jutnak így ellátáshoz, mivel a biciklivel elérhetők a főváros azon helyei is – például a plázák vagy a kizárólag gyalogos forgalmú helyek –, amelyeket a mentőautók nem tudnak megközelíteni.
Minden mentős biciklistának egy speciális Rockhopper alumínium vázú kerékpárja van, amelynek kerekei kilyukadás- és golyóbiztosak. Ugyanazt szállítják, mint a mentőautók – beleérve a könnyű defibrillátort és az EKG-készüléket –, kivéve a hordágyat. A londoni egység 100 emberből áll, akiknek a város különböző pontján vannak bázisaik, és emellett a jelentős szabadtéri eseményeken is jelen vannak.
A mentős biciklistának fittnek és kitartónak kell lennie. A jelentkezőknek számos feladatot kell teljesíteniük ennek igazolásához, többek közt egy 1 km-es sprintet is. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy igen gyorsan – átlagosan 5 perc alatt, de néha 1 percen belül – a helyszínre tudjanak érni.
Az első ilyen egység Norwichban alakult, de ma már számos brit városban jelen vannak. Vannak köztük, akiket az állami egészségügyi szolgáltató szervezet foglalkoztat, de vannak civil szervezetek is, amelyekben önkéntesek látják el ezt a feladatot.
A mentős biciklisták az Egyesült Államokban is jelen vannak, sőt itt a rendőrségeknek, és helyenként a tűzoltóságoknak is vannak ilyen egységeik. Kezdetben, az 1980-es években speciális eseményeken voltak jelen, ahol a rászorulókat sokkal könnyebben elérték a tömegben és a forgalomban, mint a szokásos mentőegységek – gyorsak és hatékonyak voltak. A hivatalos egységek a 90-es években alakultak meg szerte az USA-ban és Kanadában. Fő szerepük ma is a nagyszabású eseményeken való részvétel, de vannak állandó bázisaik is, például a turisták által látogatott helyeken, a vidámparkokban, a stadionokban, az egyetemi campusokon, a repülőtereken és a vasútállomásokon.
A Journal of Emergency Medical Services 2000-ben egy felmérést közölt, amely 200 amerikai városban mérte fel ezeket az egységeket, és több mint 300 létezéséről tudtak – a nagyvárosok mentőszolgálatainak 52 százalékában voltak biciklis mentősök is.
A biciklis mentősök PR szempontból is fontosak. Bár az emberek általában tisztelik a mentősöket és a tűzoltókat, de a mindennapi életben csak akkor találkoznak velük, ha nagy baj van. A biciklisek azonban ott vannak a tömegrendezvényeken, és könnyen megközelíthetők. Emellett az emberek értékelik ennek a szolgáltatásnak a „zöld” jellegét is.
Biciklis mentősök vannak a fejlődő országokban is; általában a jótékonysági egyesületek szerveznek ilyen egységeket. Itt azonban a bicikli általában egy trélert húz, amin – egy speciális ágyon elhelyezve a személyt – el is tudják szállítani a beteget a kórházba vagy az ambulanciára. Itt még nagyobb a jelentősége ennek a szolgáltatásnak, hiszen a pénzhiány miatt rendszerint kevés a mentőautó.
