Mentők két keréken

A biciklis mentősök – akiknek a világ különböző tájain más-más a nevük – jó teherbírású, professzionális egészségügyi ismeretekkel rendelkező emberek, akikben csak az közös, hogy sürgős hívásra helyszínre bicikliznek feltűnő, színes kerékpárjukon, amelyen minden, az életmentéshez, a sürgősségi ellátáshoz szükséges felszerelést is szállítanak. Így el tudnak jutni olyan helyekre is, ahová a mentőautók nem vagy – a nagy forgalom miatt – csak nagyon lassan.

Nagy-Britanniában egyértelmű, hogy nemcsak életeket mentenek, hanem pénzt is megtakarítanak. A londoni mentőszolgálat adatai szerint 2000 óta 300 ezer fontnyi üzemanyagot spóroltak meg, ami 20 ezer mentőautós kiszállásnak felel meg. A londoni biciklis egységet 10 éve alakították meg, és azóta 50 ezer személyhez mentek ki, és ezzel évente 5.000 órányi mentőautózást váltottak ki.

Tom Lynch, az egység alapítója és menedzsere, aki korábban BMX bajnok volt, azt mondja, hogy sok esetben a betegek sokkal gyorsabban jutnak így ellátáshoz, mivel a biciklivel elérhetők a főváros azon helyei is – például a plázák vagy a kizárólag gyalogos forgalmú helyek –, amelyeket a mentőautók nem tudnak megközelíteni.

Minden mentős biciklistának egy speciális Rockhopper alumínium vázú kerékpárja van, amelynek kerekei kilyukadás- és golyóbiztosak. Ugyanazt szállítják, mint a mentőautók – beleérve a könnyű defibrillátort és az EKG-készüléket –, kivéve a hordágyat. A londoni egység 100 emberből áll, akiknek a város különböző pontján vannak bázisaik, és emellett a jelentős szabadtéri eseményeken is jelen vannak.

A mentős biciklistának fittnek és kitartónak kell lennie. A jelentkezőknek számos feladatot kell teljesíteniük ennek igazolásához, többek közt egy 1 km-es sprintet is. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy igen gyorsan – átlagosan 5 perc alatt, de néha 1 percen belül – a helyszínre tudjanak érni.

Az első ilyen egység Norwichban alakult, de ma már számos brit városban jelen vannak. Vannak köztük, akiket az állami egészségügyi szolgáltató szervezet foglalkoztat, de vannak civil szervezetek is, amelyekben önkéntesek látják el ezt a feladatot.

A mentős biciklisták az Egyesült Államokban is jelen vannak, sőt itt a rendőrségeknek, és helyenként a tűzoltóságoknak is vannak ilyen egységeik. Kezdetben, az 1980-es években speciális eseményeken voltak jelen, ahol a rászorulókat sokkal könnyebben elérték a tömegben és a forgalomban, mint a szokásos mentőegységek – gyorsak és hatékonyak voltak. A hivatalos egységek a 90-es években alakultak meg szerte az USA-ban és Kanadában. Fő szerepük ma is a nagyszabású eseményeken való részvétel, de vannak állandó bázisaik is, például a turisták által látogatott helyeken, a vidámparkokban, a stadionokban, az egyetemi campusokon, a repülőtereken és a vasútállomásokon.

A Journal of Emergency Medical Services 2000-ben egy felmérést közölt, amely 200 amerikai városban mérte fel ezeket az egységeket, és több mint 300 létezéséről tudtak – a nagyvárosok mentőszolgálatainak 52 százalékában voltak biciklis mentősök is.

A biciklis mentősök PR szempontból is fontosak. Bár az emberek általában tisztelik a mentősöket és a tűzoltókat, de a mindennapi életben csak akkor találkoznak velük, ha nagy baj van. A biciklisek azonban ott vannak a tömegrendezvényeken, és könnyen megközelíthetők. Emellett az emberek értékelik ennek a szolgáltatásnak a „zöld” jellegét is.

Biciklis mentősök vannak a fejlődő országokban is; általában a jótékonysági egyesületek szerveznek ilyen egységeket. Itt azonban a bicikli általában egy trélert húz, amin – egy speciális ágyon elhelyezve a személyt – el is tudják szállítani a beteget a kórházba vagy az ambulanciára. Itt még nagyobb a jelentősége ennek a szolgáltatásnak, hiszen a pénzhiány miatt rendszerint kevés a mentőautó.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline, Medical News Today)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...