Békésy György Nobel-díjas biofizikus tiszteletére emlékérmét bocsátott ki az MNB

Békésy György tiszteletére 7500 forint névértékű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Nobel-díjas biofizikus születésének évfordulóján, pénteken. Az ovális alakú emlékérmék a magyar Nobel-díjasokat bemutató sorozatot gazdagítják.

Az MNB pénteki közleménye szerint a kibocsátással a fél évszázada elhunyt tudós és munkássága előtt tiszteleg a jegybank.

Békésy György (1899-1972) magyar biofizikus, aki az Egyesült Államokban élt, 1961-ben nyerte el a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat az emberi hallószerv működésével foglalkozó kutatásaiért, a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért. A Békésy György tiszteletére megjelenő emlékérmék elsődleges szerepe a figyelemfelhívás, ismeretterjesztés, a készpénzforgalomban nem játszanak szerepet - mutatnak rá a közleményben, hozzátéve, hogy az ezüst és a színesfém emlékérmék érmeképei megegyeznek, csak az értékjelzésben térnek el.

Az emlékérmék előlapja Békésy György kutatásának egyik legfőbb eredményét jeleníti meg, a környezetből érkező hanghullámok belső fül csigájában való terjedését ábrázolják. A fül csigájának ábrázolásába illesztve belül a "Békésy György a belső fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért kapott fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat 1961-ben" felirat, kívül hanghullámhossz-jelölések olvashatók. Az előlapon találhatóak az emlékérmék kötelező elemei: az értékjelzés, a verdejel, a "Magyarország" felirat és a "2022" verési évszám. A jobb szélen, középen az előoldalt tervező Endrődy Zoltán iparművész mesterjegye látható.

Az emlékérmék hátlapján a tudós portréja látható, melyet kiegészít a "Békésy György Nobel-díj 1961" felirat. A hátlap jobb szélén látható az érmeoldalt tervező Kovács Zoltán szobrászművész mesterjegye.

Mindkét emlékérme ovális alakú, 30x25 milliméteres tengelyekkel, széle sima. A 7500 forint névértékű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből, míg a 2000 forint névértékű színesfém változat réz (75 százalék) és nikkel (25 százalék) ötvözetéből készült. A 12,5 gramm súlyú ezüst érme tükörfényes, a 10,3 gramm súlyú színesfém érme 3/3 selyemfényes kivitelben készül.

Az emlékérmék ezúttal is korlátozott példányszámban jelennek meg: 4-4 ezer darab készíthető belőlük. Az ezüst emlékérme (a rendelkezésre álló készlet függvényében) a kibocsátást követő három hónapig, a színesfém változat pedig egy évig névértéken vásárolható meg péntektől a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában.

Az emlékérmék a magyar Nobel-díjasokat bemutató, 2012-ben indult sorozat 6. tagjaként, a Szent-Györgyi Albert, a Wigner Jenő, a Bárány Róbert, a Zsigmondy Richárd, valamint a Hevesy György előtt tisztelgő emlékérméket követik a sorban.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...