2025. április. 18., péntek - Andrea, Ilma.
hirdetés
hirdetés

Már 8 770 629 ember fertőződött meg a világban

Az egészségügyi dolgozók rossz munkakörülményei miatt tiltakoztak a franciák

A koronavírus-járvány áldozatainak vérét jelképező piros festékkel mázolták le tüntetők szombaton a párizsi egészségügyi minisztériumot. Nemzetközi kitekintés.

A francia megmozdulás résztvevői akciójukkal az egészségügyi dolgozók rossz munkakörülményei miatt tiltakoztak. Aurelie Trouve, a megmozdulást kezdeményező Attac elnevezésű aktivista szervezet szóvivője azt mondta, az egészségügyben dolgozók évek óta arra hívják fel a figyelmet, hogy riasztóan kevés a forrás, amelyet a személyzetre, a kórházi ágyakra, berendezésekre lehet fordítani az emberek tisztességes egészségügyi ellátása érdekében.

A tiltakozók egy hatalmas, érme alakú, "A megvetés érdemrendje" feliratú transzparenst helyeztek el a tárca lépcsőin, így jelezve, hogy a kormány nem hallgatott az egészségügyiekre.

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök korábban úgy határozott, hogy 1500 eurós (mintegy 520 ezer forintos) jutalmat adjanak az állami egészségügyben dolgozóknak, elismerve szerepüket a koronavírus elleni küzdelemben. Sokan úgy vélik, hogy a kormány többet is tehetne értük. A héten egy másik, hasonló egészségügyi tiltakozás erőszakba fulladt.

*

Továbbra sem mutat számottevő lassulást a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, az előző napi rekord növekményhez képest szombatra ugyan kevesebb, de így is a korábbiakhoz mérten kiugróan nagy számú új beteget jelentettek - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített. 

*

Pénteken újra száz felett volt a új koronavírus-fertőzések száma Csehországban - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton közölt hivatalos kimutatásból. Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint azonban aggodalomra nincs ok, mert a fertőzések napi számának emelkedése alapvetően a két észak-morvaországi gócponttal - Karviná és Frydek-Místek - van összefüggésben. Péntek délután mindkét városban betiltották a kórházak és az idősotthonok látogatását. A higiénés szakemberek azt állítják, hogy a helyzetet ellenőrzés alatt tartják.

A kórházakban jelenleg 140 embert kezelnek, közülük 11 állapota minősíthető súlyosnak - közölte a szaktárca, amely csütörtökön újabb lazításokat jelentett be. Egyebek között júliustól már nem lesz kötelező az arcmaszk a tömegközlekedési eszközökben és a zárt termekben sem. Kivételt csak Prága, Karviná és Frydek-Místek jelent, mivel ezeket a hatóságok fertőzésgócként kezelik. Prágában az egyik főpolgármesterhelyettes megbetegedése miatt a város vezetőségének mintegy ötven tagja kéthetes házi karanténban van.

*

A fertőzöttek számának jelentős növekedése ellenére Észak-Macedóniában újranyithatnak az éjszakai szórakozóhelyek, Montenegró viszont még elővigyázatosabban ellenőrzi az országba lépőket a koronavírus-járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében.  

*

Világszerte 8 770 629 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 464 039, a gyógyultaké pedig 4 347 645 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint.

A fertőzés 188 országban és régióban van jelen. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség eddig az Egyesült Államokat sújtotta leginkább, ahol 2 254 855 a fertőzöttek száma, 119 719-en haltak meg, 617 460-en meggyógyultak. Brazíliában 1 032 913 fertőzöttről, 49 976 halálos áldozatról és 576 779 gyógyultról tudni.
    Oroszországban 576 162-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 7992-re, a gyógyultaké 334 024-re.

Indiában 395 048 fertőzöttet, 12 948 halálos áldozatot és 213 831 gyógyultat jegyeztek fel. Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 304 580, 42 674-en haltak meg a betegségben, 1319-en gyógyultak ki belőle. Spanyolországban 245 938 fertőzöttet, 28 322 halálos áldozatot és 150 376 gyógyultat regisztráltak.

Peruban 251 338 fertőzöttet, 7861 halálos áldozatot és 143 017 gyógyultat tartanak számon. Olaszországban a fertőzöttek száma 238 275, a halálos áldozatoké 34 610, és 182 453-an gyógyultak fel a Covid-19-ből. Chilében 236 748 fertőzöttet regisztráltak, a halálesetek száma 4295, a gyógyultaké 196 609. Iránban 202 584 fertőzöttet, 9507 halálesetet és 161 384 gyógyultat tartanak számon.

Franciaországban 196 724 fertőzöttről, 29 636 halálos áldozatról és 74 436 gyógyultról tudni. Németországban 190 670 a fertőzöttek száma, 8895 a halottaké, 174 609-en meggyógyultak. Törökországban 186 493 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 4927, a gyógyultaké 158 828. Mexikóban 175 202 fertőzöttet diagnosztizáltak, 20 781-en haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a gyógyultak száma 130 854.

Pakisztánban 171 666 a regisztrált fertőzöttek száma, 3382 a halottaké és 63 504 a meggyógyultaké. Szaúd-Arábiából 154 233 fertőzöttet, 1230 halálesetet és 98 917 gyógyultat jelentettek az egészségügyi hatóságok. Bangladesben 108 775 fertőzöttet, 1425 halottat és 43 993 gyógyultat regisztráltak.

Kanadában 102 762 fertőzöttet, 8466 halálos áldozatot és 64 826 gyógyultat tartottak számon. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 84 551 fertőzéses esetet tartottak nyilván vasárnap reggel, valamint 4639 halálos áldozatot és 79 534 felépültet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...