Az eddigi jelöltek az Év praxisa díjra

Eddig összesen 59 pályázat érkezett, ám ebből csak 20 értékelhető, mivel a maradék 39 egy-két mondatos, és így nem vehet részt a versenyben. Többen saját magukat jelölték.

Íme egy példa arra, miért nem lehet értékelni néhány pályázatot: " Ebben a praxisban valóban minden a betegekért történik, megpróbálják a betegek igényeit maximálisan kielégíteni a mindennapi betegellátás tekintetében, valamint általában évente kétszer különféle szűrővizsgálatokat szerveznek, a város lakói igényeinek megfelelően. A Doktornő, valamint az asszisztens is mind természetével és hivatástudatával, valamint szakmai ismereteivel a betegek érdekeit tartja szem előtt."

A szervezők azt kérik, hogy a jelölők konkrét történeteket írjanak, a praxis címével, az orvos és munkatársa nevével, és persze elérhetőségével, azaz leginkább e-mail címével, hogy a történet közléséhez megszerezhessék a háziorvos hozzájárulását.

Bár a kiírásban szerepel, sokan figyelmen kívül hagyták a kitételt: saját magát nem jelölheti orvos, csak a betegek, az önkormányzat, a tisztiorvosi szolgálat, a kórház, vagy éppen egy civil szervezet teheti meg ezt.... Ennek ellenére több háziorvos is pályázott így, akadt aki saját blogját akarta népszerűsíteni, ezek a pályázatok szintén nem vesznek részt a versenyben.

Számos vidéki történet érkezett Kaposvárról, Szegedről, Nagyrécséről, Győrből, Tapolcáról, Mezőkövesdről. Akad olyan orvos akit négyen is ajánlottak egyikük éppen a tisztiorvos. Szerepel a történetek között két életmentés is, a szétrobbant lépű fiatalemberé, akinél a gyors és pontos diagnózis jelentette az újjászületést, valamint a rossz EKG- t produkáló betegé. Az ő egyébként halk szavú doktornője azonnal felemelte a hangját, amikor kiderült, hogy nem eset kocsit akarnak küldeni a mentők.

A pályázatokból úgy tűnik a betegek a szakmai tudás mellett a jó szót, a türelmet, a mosolyt és az empátiát díjazzák. Olvasható olyan vélemény is, miszerint a jó háziorvosnak nem öt percet, hanem hosszú időt kell eltölteni páciensével, ahhoz, hogy adekvát módon diagnosztizálhassa betegségét. A nővérek szerepe sem elhanyagolható, az egyik pályázó éppen azt emeli ki, hogy milyen sikeres annak a praxisnak a működése, ahol ápolónő mellé egy másik - egészségtan tanári - diplomával is rendelkező ápolónőt alkalmazott a háziorvos. Számos beteget ő beszél rá az életmódváltásra és a különböző szűrővizsgálatokra, így derült ki a beküldő diabétesze is.

A határidő még nem járt le, új történeteket és jelöléseket november 30-ig lehet elküldeni e-mailben az Év praxisa plyázat internetes oldalán vagy levélben az Országos Alapellátási Intézet postacímére:1426 Budapest, Pf. 155.

A három gépelt oldalnál nem hosszabb történeteket a honlapon nyilvánosságra hozzák, majd a zsűri által kiválasztott legjobbakra az olvasók szavazhatnak december 6. és 16. között. A szavazatai alapján a legmagasabb pontszámot elérő három történet orvos-nővér főszereplője kapja "Az Év praxisa" pályázat OALI díját.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...