Asztúria hercegnője-díj a koronavírus elleni vakcinák kifejlesztőinek

A koronavírus elleni vakcinák kifejlesztésében résztvevő hét kutató, köztük Karikó Katalin nyerte el idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat tudomány és technológia kategóriában, hozta nyilvánosságra a döntését a zsűri szerdán Oviedóban.

A magyar biológus mellett a kitüntetettek között van Drew Weissman amerikai immunológus, Ugur Sahin és Özlem Türeci német orvosok, Derrick Rossi kanadai biológius, Sarah Gilbert brit vakcinológus és Philip Felgner amerikai biokémikus.

A díjazott kutatók a tudomány történetének egyik legkiemelkedőbb eseményének főszereplői. Munkájuk kiváló példa az alaptudomány fontosságára az egészség védelmében világszinten, fogalmazott indoklásában a zsűri. A méltatás szerint a tudományos szakemberek alapkutatásban eltöltött hosszú pályafutása vezetett el olyan innovációkhoz, amelyekkel rekordidő alatt lehetett létrehozni a koronavírus elleni hatékony vakcinákat. Emellett akár hírvivő RNS (mRNS)-alapú vakcinák, vagy az adenovírus alapú oltóanyagok használata más betegségekkel szemben is reményt keltő lehet.

A hét kutató 17 ország 48 jelöltje közül nyerte el az 50 ezer eurós (17,8 millió forint) pénzjutalommal és a világhírű Joan Miró szobrával járó elismerést, amelyet hagyományosan októberben adnak át Oviedóban ünnepélyes keretek között a spanyol királyi család jelenlétében.

A tudomány és technológia kategória díját a múlt évben négy matematikus, a francia Yves Meyer, a belga-amerikai Ingrid Daubechies, az ausztrál-amerikai Terence Tao és a francia-amerikai Emmanuel Candes kapta a nagy digitális adatfájlok, köztük a JPEG-képfájlok tömörítésének fejlesztéséért.

Az Asztúria hercegnője-díjat minden évben nyolc kategóriában ítélik oda.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...