Állítják, nem veszélyes a radioaktív szennyezés

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), valamint több nukleáris biztonsági hatóság és intézet szerint is elenyésző az egészségügyi kockázata annak a radioaktív szennyeződésnek, amelyik szeptemberben az Ural környékén kerülhetett a levegőbe, majd Európa felett is megjelent.

 Az OAH honlapján csütörtökön közzétett tájékoztató szerint a magyarországi mérőállomások 2017. október 16. óta nem mutattak ki ruténiumot a légkörben.

Közölték, hogy a légkörbe került szennyeződés forrását nem lehet pontosan beazonosítani, de valószínűsíthető, hogy az Ural környékén került a levegőbe és nem atomerőműből származik. Hozzátették: különböző források a cseljabinszki üzemanyag-feldolgozót teszik felelőssé a szennyezésért, de az érintettek tagadják ezt.

A közlemény idézi a kazah és orosz hatóságok csütörtöki tájékoztatását is, amely szerint a mérési eredmények, helyszíni vizsgálatok alapján az üzemben és közeli Kazahsztáni Nukleáris Központban is a megengedett értékek alatti a sugárzás szintje, emellett ruténiumszennyezést okozó rendellenességet sem tártak föl.

Az OAH október eleje óta fokozott figyelemmel kíséri a belföldi méréseket, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatóit, a társhatóságok jelentéseit és az orosz hatóságokkal is közvetlen kapcsolatba lépett, tájékoztatási kötelezettségét ellátta, írták.

A francia nukleáris biztonsági intézet november 9-én arról számolt be, hogy az egészségre és a környezetre nem veszélyes radioaktív felhő vonul végig Európa fölött. Az IRSN szerint a sugárzó anyag Oroszországban vagy Kazahsztánban kerülhetett a levegőbe szeptember utolsó hetében, de mindkét ország tagadta, hogy atombaleset történt volna a területén.

Az orosz meteorológiai szolgálat kedden erősítette meg, hogy a ruténium 106-os radioaktív izotópjának a megengedetthez képest ezerszeresét mérték a légkörben szeptember végén az Urál déli része fölött, de az orosz állami atomhatóság nem tudott balesetről az ország egyik atomlétesítményében sem.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...