Állami kitüntetéseket adtak át a Hagyományok Házában

A kimagasló egyéni teljesítmények az egész közösséget, az egész nemzetet megerősítik, jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken, amikor az államalapítás ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket és Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjakat adott át Budapesten, a Hagyományok Házában.

Semjén Zsolt kiemelte: egy létszámában kis nép számára akkor van megmaradás, ha büszkeség ehhez a nemzethez tartozni. Ez a büszkeségtudat pedig akkor élhető meg, ha nemcsak nagy elődeink voltak, hanem "nagyszerűt alkotó" kortársaink is. A miniszterelnök-helyettes rámutatott: egy kitüntetés fontos annak, aki kapja, hiszen a díj a társadalom visszajelzése, hogy a közösség, amelyben él, számon tartja és értékeli a munkáját. Fontos annak is, aki adja, ez esetben az államnak, hiszen az állam dolga, hogy felismerje és elismerje a rendkívüli teljesítményeket. A legfontosabb azonban magának a közösségnek, a magyar társadalomnak, mert "büszkeség és megtartó erő, hogy sokan vannak közöttünk", akik az élet bármely területén rendkívüli teljesítményre képesek, mondta.

Szent István számtalan szempontból alkotott maradandót, mondta, példaként említve állam- és egyházszervezői, diplomáciai és hadvezéri teljesítményét. Kiemelte Szent István országépítő munkáját, hozzátéve: az első magyar király példáját követve minden magyar küldetése, hogy ott legyen nemzet- és országépítő, ahova a gondviselés állította, a saját közegében, a saját szakmájában. A miniszterelnök-helyettes végül megköszönte a kitüntetetteknek nemzetmegtartó, nemzeterősítő szolgálatukat.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b) átadja a Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt kitüntetést Győri-Dani Lajosnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnökének az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Hagyományok Házában 2023. augusztus 18-án (MTI/Máthé Zoltán)
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b) átadja a Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt kitüntetést Győri-Dani Lajosnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnökének az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Hagyományok Házában 2023. augusztus 18-án (MTI/Máthé Zoltán)

A Novák Katalin köztársasági elnök által adományozott Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt kitüntetésben részesült Bertényi Iván történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, Csóti György, Magyarország volt zágrábi nagykövete, Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke és Keskeny Ernő, Magyarország korábbi moszkvai és kijevi nagykövete.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet rektora, Farkas István Ferenc piarista szerzetes, Habis László, Eger megyei jogú város volt polgármestere, Pályi Gyula vegyészmérnök, az olaszországi Modenai és Reggio Emilia-i Egyetem nyugalmazott professzora, Pechtol János, az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke, Pusztay János nyelvész, műfordító, az Eötvös Loránd Tudomány-egyetem professor emeritusa és Schrötter Tibor Lajos, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének alelnöke.

Semjén Zsolt Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt és Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetéseket adott át az ünnepségen. Semjén Zsolt és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Orbán Viktor miniszterelnök által adományozott Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjat adott át mások mellett Trif Olga Máriának, a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum igazgatójának, Muzsnay Árpád tanár, újságírónak és a Kormorán Együttesnek.

 

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b) átadja a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Ender Ferenc sebésznek, a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Sebészeti Osztálya osztályvezető főorvosának, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara egyetemi magántanárának az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Hagyományok Házában 2023. augusztus 18-án. MTI/Máthé Zoltán
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b) átadja a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Ender Ferenc sebésznek, a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Sebészeti Osztálya osztályvezető főorvosának, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara egyetemi magántanárának az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Hagyományok Házában 2023. augusztus 18-án. MTI/Máthé Zoltán

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...