2025. szeptember. 14., vasárnap - Szeréna, Roxána.
hirdetés
hirdetés

Állami kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából a belügyminiszter

Állami kitüntetéseket adott át többek között az egészségügy területén dolgozóknak is a nemzeti ünnep alkalmából Pintér Sándor a Belügyminisztériumban.

Ünnepi beszédében Rétvári Bence miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár kifejtette, hogy augusztus 20-án nem csak az ország születésnapját, az államalapítást ünnepeljük, hanem azokat is köszöntjük, akik tesznek az ország, a nemzet és a haza fennmaradásáért. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarországgal államalapító Szent István óta nem bántak kesztyűs kézzel az évszázadok, azonban a megpróbáltatások és a nehézségek ellenére augusztus 20-án minden állampolgár büszkén ünnepelheti a hazaszeretetet, az összetartozást.

A miniszterhelyettes kiemelte, államalapításunk óta, több mint ezer éve minden generáció hozzájárult ahhoz, hogy országunk szabad és független maradjon. Rétvári megköszönte a köz szolgálatában állók áldozatvállalását, a hivatásuk gyakorlásával járó rengeteg lemondást. Hangsúlyozta, munkájukkal nem a maguk érdekeit, hanem mások biztonságát, egészségét, fejlődését segítették, sokszor saját életüket is kockáztatva védik az állampolgárokat, a hazát. Rámutatott: napjainkban különösen fontos feladatot látnak el azok, akik a haza védelmére esküdtek fel, s azért dolgoznak, hogy Európában minél hamarabb béke legyen, elhalkuljanak a fegyverropogás, a háború hangjai.

Az elismerések átadását követően Pintér Sándor köszöntőjében kiemelte, a Belügyminisztériumhoz tartozó valamennyi területről volt kitüntetett, akik az elismerést hosszú évtizedek alatt végzett munkájukért vehették át, illetve akik saját életüket kockáztatva hatalmas bátorságról tettek tanúbizonyságot, amikor tettükkel mások életét mentették meg.

Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke – a belügyminiszter előterjesztésére – állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozatát adományozza a gyermekek gyógyítását szolgáló több mint három évtizedes kimagasló gyógyító-, oktató-, tudományos és vezetői munkája elismeréséül

DR. NAGY ANIKÓ orvosnak, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosának, korábbi egészségügyért felelős államtitkárnak;

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozatát adományozza

DR. BODZAY TAMÁS JÁNOS, sebész, ortopéd orvos, orvos közgazdásznak, a Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ főigazgató-helyettesének és orvosigazgatójának, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Traumatológia és Kézsebészet Tagozata elnökének, a Semmelweis Egyetem címzetes egyetemi docensének több mint három évtizedes kimagasló orvosi és szakmai közéleti pályája, az orvosképzés területén végzett oktatói munkája, valamint eredményes vezetői tevékenysége elismeréséül;

DR. BORBÉLY PÉTER, fogszabályozó főorvosnak, a Magyar Orthodontusok Társasága elnökének a határon túli és a magyarországi fiatal orvosok oktatása és a fogszabályozási diagnosztika fejlesztése terén végzett nemzetközi hírű munkája elismeréséül;

DR. NÉMETH GÁBOR LÁSZLÓ, szülész-nőgyógyásznak, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar általános, szak- és továbbképzési dékánhelyettesének, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika intézetvezető egyetemi tanárának a család- és nővédelem területén, különösen a demográfiai helyzet javítása érdekében elhivatottan végzett munkája, valamint sokrétű szakmai közéleti tevékenysége elismeréséül a határon túli és a magyarországi fiatal orvosok oktatása és a fogszabályozási diagnosztika fejlesztése terén végzett nemzetközi hírű munkája elismeréséül;

DR. PAPP CSABA SÁNDOR, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatójának, tanszékvezető egyetemi docensnek, Debrecen megyei jogú város önkormányzati képviselőjének  több évtizedes kiemelkedő orvosi, illetve oktatói-nevelői tevékenysége, valamint példamutató közösségi munkája elismeréséül;

DR. SCHNUR JÁNOS, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető főorvosának a súlyos, életveszélyes állapotú, intenzív gyógykezelést igénylő gyermekek gyógyítását szolgáló kiemelkedő orvosszakmai, gyógyítói, valamint oktatói és kutatói munkája elismeréséül;

DR. SZABÓ LÁSZLÓ, orvosnak,a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet oktatási igazgatójának, a Gyermek, Bel- és Tüdőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosának, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Családgondozási Módszertani Tanszék főiskolai tanárának a magyar gyermekgyógyászat szakmai színvonalának fejlesztése érdekében végzett iskolateremtő munkája, valamint a fiatal orvosok képzése és a gyermekek gyógyítása terén egyaránt példaadó tevékenysége elismeréséül.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet három kitüntetettje balól jobbra:  Prof. Dr. Szabó László oktatási igazgató, a Gyermek, Bel- és Tüdőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa; Dr. Nagy Anikó főigazgató főorvos és Dr. Schnur János aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos, az Intézet Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető főorvosa (fotó: Heim Pál kórház)
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet három kitüntetettje balól jobbra: Prof. Dr. Szabó László oktatási igazgató, a Gyermek, Bel- és Tüdőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa; Dr. Nagy Anikó főigazgató főorvos és Dr. Schnur János aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos, az Intézet Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető főorvosa (fotó: Heim Pál kórház)

A Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatát adományozza

DR. IVÁNKA ATTILA úrnak, sebész, gasztroenterológusnak, a Szent Margit Kórház Sebészeti Osztálya főorvosának közel három évtizedes példaértékű szakmai tevékenysége elismeréséül;

PÁL MÁRIA asszonynak, a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény intézményvezetőjének egészségügyi és szociális területen végzett több mint három évtizedes példaadó szakmai munkája elismeréséül.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozatát adományozza

DR. HOKSÁRI LÁSZLÓ sebésznek, Szolnok megyei jogú város nyugalmazott körzeti háziorvosának a Szolnokon élők egészségügyi ellátása érdekében több mint négy évtizede elhivatottan és magas színvonalon végzett munkája elismeréséül;

MIKESY GYÖRGY, gyógypedagógiai tanárnak, foglalkoztatási rehabilitációs szaktanácsadónak, a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ alapítójának és szakértőjének, a hallássérült és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok, illetve felnőttek habilitációját és rehabilitációját több évtizede odaadóan szolgáló munkája elismeréséül.

Kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül a belügyminiszter Miniszteri Elismerő Oklevelet adományoz

BUKODINÉ BAUMGARTNER ERZSÉBET, a Hegyvidéki Egészségügyi Központ területi védőnőjének

GÚTI SÁNDOR, az Országos Mentőszolgálat, Operatív Szervezési Osztály csoportvezetőjének

KOCZOR ÁGNES, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, Gyermekszemészeti Osztály csecsemő- és gyermekápolójának

PINTÉRNÉ KUNCSIK ERIKA, a Bugát Pál Kórház, Sebészeti Osztály orvosírnokának

DR. SURJÁN ORSOLYA KATALIN, a Nemzeti Népegészségügyi Központ helyettes országos tisztifőorvosának.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...