2025. június. 01., vasárnap - Tünde.
hirdetés
hirdetés

AB-döntés a hajléktalanok elzárásáról

Nem alaptörvény-ellenes a szabálysértési törvénynek az „életvitelszerű közterületen tartózkodás” tilalmára vonatkozó szabályozása, az államnak ugyanakkor a szankció alkalmazásakor fokozott körültekintéssel kell eljárnia – közölte az Alkotmánybíróság (AB).

Az Alkotmánybíróság elutasította a szabálysértési törvénynek az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmát kimondó rendelkezéseit támadó bírói indítványokat. Az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként kimondta, hogy a támadott szabálysértési szankció csak akkor alkalmazható, ha a hajléktalan személy ellátórendszerben való elhelyezése a cselekmény elkövetésekor igazolhatóan biztosított volt, közli honlapján az AB.

Az indítványozó bírók szerint a támadott rendelkezések a jogállamiság elvével és az emberi méltósághoz való joggal is ellentétesek. Hivatkoztak az Alkotmánybíróság egy 2012-ben meghozott – lényegét tekintve hasonló szabálysértési tényállást megsemmisítő – döntésére, valamint arra, hogy az Alaptörvény időközben módosított szövege nem indokolja az életvitelszerű közterületi tartózkodás kriminalizálását.

Az Alkotmánybíróság a most közzétett határozatában úgy foglalt állást, hogy a megváltozott alaptörvényi szabályozásra tekintettel – amely a közterületen való életvitelszerű tartózkodást mindenki számára általános jelleggel megtiltja – a 2012-es alkotmánybírósági határozat nem alkalmazható. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályos szövegét tekinti irányadónak, az Alaptörvényt, illetve annak módosítását tartalmilag nem vizsgálhatja felül. Az egyén alkotmányos jogai gyakorlása során nemcsak önmagáért, de a közösség többi tagja iránt is felelősséggel tartozik; joggyakorlása egyensúlyban kell, hogy álljon a közösségért viselt felelősségével.

Egy alaptörvényi tilalom megszegését, tehát egy jogellenes magatartást az Alaptörvény nem védi. A határozat szerint a támadott szabályozás megfelel a szabálysértési jog alkotmányos követelményének, és érvényesíti annak garanciáit. A szabályozás mindazokkal szemben állapít meg szankciót, akik az erre irányuló alaptörvényi tilalom, illetve többszöri, kifejezett felhívás ellenére sem kívánnak felhagyni az életvitelszerű közterületen tartózkodással. A támadott tényállás tehát nem egy állapotot (a hajléktalan létet) szankcionálja, hanem az együttműködési kötelezettség megsértéséhez fűz jogkövetkezményt.

Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy az ügyben nem az emberi méltóság érinthetetlen „méltóságmagja”, hanem az önrendelkezési jog és a cselekvési autonómia, mint annak korlátozható része állt a vizsgálat középpontjában. Ebből nem következhet ugyanakkor sem valamely alaptörvényi tilalom megszegése, sem pedig szabálysértés elkövetése. Az Alaptörvény értékrendje szerint a nincstelenségre, a hajléktalanságra senkinek nincs joga, ez az állapot nem az emberi méltósághoz való jog része.

Ezzel ellenkezőleg, éppen az okozna sérelmet, ha az egyént az állam magára hagyná anélkül, hogy gondoskodna róla, mivel az emberi méltósághoz való jogot súlyosan sérti az embernek az emberi társadalomból való kiszorulása. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az indítványozó bírók nem igazolták, hogy az ellátórendszer igénybe vevőket tárgyként kezelnék, vagy dehumanizálnák. Az sem igazolt, hogy az ellátórendszer igénybe vétele esetén emberhez méltatlan körülmények közé kerülnének az érintettek. Amennyiben ilyen helyzet mégis előfordulna, úgy a sérelmet szenvedettet számára az alapjogi jogvédelem biztosított.

Emellett az Alaptörvényből az állam fokozott intézményvédelmi kötelezettsége következik. Ezt úgy tudja ellátni, ha az érintett személyeknek az ellátórendszerbe való bekerüléséről gondoskodik. Az egyén együttműködésének hiányában ugyanis csak a szabálysértési szankció mint végső eszköz áll az állam rendelkezésére. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor alkotmányos követelményként kimondta, hogy a szabálysértési szankció csak akkor alkalmazható, ha a hajléktalan személy ellátórendszerben való elhelyezése a cselekmény elkövetésekor igazolhatóan biztosított volt. A jogalkalmazó szerveknek emellett figyelemmel kell lenniük az elesettek védelmére irányuló alkotmányos kötelezettségre, másrészt arra is, hogy az érintettek jogainak védelme csak az ellátórendszerbe történő bekerülésükkel biztosítható.

A határozathoz Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolást csatolt, míg Czine Ágnes, Juhász Imre, Hörcherné Marosi Ildikó, Schanda Balázs, Stumpf István és Szalay Péter alkotmánybíró különvéleményt fűzött.

A határozat szövege itt tekinthető meg.

*

A civil jogvédőkből álló Szabálysértési Munkacsoport álláspontja szerint a többségi döntés elfogadhatatlan. Valójában a törvény a gyakorlatban alkalmazhatatlan - az ellátórendszer a jelenlegi kapacitás mellett nem képes befogadni a közterületen élő hajléktalan tömegeket – reagált a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Úgy vélik, embertelen alkotmánybírósági döntés született a hajléktalan emberek elzárásáról.

(forrás: Alkotmánybíróság, Társaság a Szabadságjogokért)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...