A tongai vulkánkitörés megnövelte a Föld elektromos töltöttségi szintjét

A Hunga Tonga-vulkán tavaly januári kitörése következtében kétszer is jelentősen megnövekedett a Föld elektromos töltöttségi szintje, állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) munkatársainak vezetésével.

Az ELKH FI Légkörfizika kutatási egységének munkatársai a vulkáni felhő kiemelkedő elektromos aktivitásának újabb nem mindennapi következményére derítettek fényt, írták az ELKH hétfői közleményében. A nemzetközi együttműködésben megvalósult kutatásról szóló tanulmány a közelmúltban jelent meg a JGR Atmospheres című szakfolyóiratban. A tanulmány szerint a vulkánkitörés fő fázisában, 2022. január 15-én magyar idő szerint reggel 6 és 7 óra között két alkalommal is olyan jelentős mennyiségű elektromos többlettöltés jutott a földfelszínre a vulkáni felhőből, hogy az globálisan mintegy 15 százalékkal megnövelte a Föld elektromos töltöttségi szintjét, alkalmanként 5-10 percig.

A víz alatti vulkán tavaly januári kitörése extrém mérete, energiája, valamint a légkörre gyakorolt sokféle és összetett hatása révén kiemelkedik a hasonló események sorából. A vulkán óriási töltésgenerátorként működött, amelynek teljesítménye összemérhető volt a bolygószerte éppen aktív összes zivatar és elektromosan töltött csapadékfelhő együttes hatásával. Ez a földfelszín töltésének megnövekedését okozta, amit különböző amerikai és európai mérőállomások, köztük a Nagycenk melletti Széchenyi István Geofizikai Obszervatórium, egyidejűleg észleltek.

A beszámoló szerint a Hunga Tonga-vulkán kitöréséhez kapcsolódó mostani kutatási eredmények azért kiemelkedő jelentőségűek, mert a magyar szakemberek elsőként alkalmaztak olyan adatfeldolgozó módszert, amely a különböző mérőhelyeken működő eltérő mérési technológiák és a fennálló jelentős mértékű helyi zavarok ellenére lehetővé tette a helyi változásokkal azonos nagyságrendbe eső, azok között elveszni hajlamos globális jel azonosítását.

Enrique képe a Pixabay-en
Enrique képe a Pixabay-en

A globális mérések rendelkezésre állása óta a szakemberek a Hunga Tonga-vulkán tavalyi kitörése során regisztrálták a legnagyobb villámaktivitást. Az FI kutatói a tanulmányban a kitörési felhőben megfigyelt villámaktivitás néhány további vonatkozására is kitérnek. Többek között igazolták, hogy a vulkáni villámok rádióhullámai a földfelszín és az ionoszféra alja közötti térrészben megfigyelhető Schumann-rezonanciákat a globális villámaktivitást meghaladó, meghatározó mértékben gerjesztették. A Schumann-rezonanciák vizsgálata szintén az éghajlatkutatás hatékony eszköze a kutatócsoport egy másik, nemrég megjelent tanulmánya szerint.

Az FI munkatársai rámutattak, hogy a villámok intenzitásának és eloszlásának változásai szoros kapcsolatban állnak a kitörés közben bekövetkező robbanásokkal, és segítségükkel következtetni lehet a kitörés dinamikájának részleteire. A villámaktivitás alapján a kitörés fő fázisának egy lehetséges forgatókönyvét is megadták, amelynek több elemét egy a hazai kutatásokkal párhuzamosan készült és amerikai vulkanológusok által szintén a közelmúltban közölt publikáció is megerősítette.

A Hunga Tonga-Hunga Ha'apai vulkán 2022. január 15-én tört ki a tenger fenekén mintegy 200 atombomba erejével. Egy új-zélandi tudósok vezette kutatócsoport 2022. novemberében azt közölte, hogy vizsgálataik alapján ez a vulkánkitörés volt a valaha mért legnagyobb. A vulkánkitörés csaknem tíz köbkilométernyi anyagot lövellt ki. A vulkáni törmelék és hamu több mint 40 kilométer magasra jutott fel a légkörbe.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...