2025. március. 09., vasárnap - Franciska, Fanni.
hirdetés
hirdetés

A stroke ellátás élvonalában

A stroke ellátásban elért eredményeiért Angels Initiative díjban részesítették az ellátásban résztvevő kiemelkedő szervezeteket, intézményeket március 6-án a Pécsi Tudományegyetem Dr. Halasy-Nagy József aulájában. Többek között elismerést vehetett át Pécs Megyei Jogú Város, valamint a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja.

Az Angels Initiative egy non-profit szervezet, mely a Boehringer Ingelheim gyógyszercégből vált ki, és mint külön entitás – társadalmi szerepvállalás a feladata. A szervezet profilja a stroke ellátás, azon belül is annak akut szakaszának javítása, hiszen annak során minden perc számít. Az Angels Initiative számos olyan szerevezettel áll kapcsolatban Magyarországon, és szerte a világon, ahol stroke ellátás történik annak érdekében, hogy annak hatékonysága és színvonala folyamatosan emelkedhessen.

2024-ben a Brazíliában tevékenykedő képviselők munkája nyomán Magyarországon egy újfajta megközelítést dolgozott ki a szervezet, melynek eredményeként regionális rendszerben gondolkodva kezdett el együttdolgozni a kórházakkal, mentőszolgálatokkal és iskolákkal.

Az új megközelítés négy alappillérre épül, melyek 2024-ben Somogy és Baranya vármegyében együttesen tudtak megvalósulni:

1. Kórházi lefedettség
2. Kórházi teljesítmény
(legalább arany fokozat megszerzése az ESO Awards-on)
3. Mentőszolgálat teljesítménye
(legalább arany fokozat megszerzése az EMS Awards-on)
4. Tudatosságra nevelés, társadalmi edukálás
(Mese-hősök Kampány implementálása az adott megyéhez tartozó iskolákban).

Fotó: PTE / Csortos Szabolcs
Fotó: PTE / Csortos Szabolcs

Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora kiemelte, a stroke olyan betegség, melynek esetében különösen fontos tényező az idő, és amelynek kezelésében minél gyorsabb és pontosabb kezelésre van szükség, hozzátette:
„Nagy öröm számomra, hogy egy olyan ünnepségen vehetek részt, melynek a stroke megelőzés és ellátás áll a középpontjában, illetve, hogy Baranya vármegye ilyen gyorsan teljesítette azokat a kritériumokat, elvárásokat, melyeket a szervezet törekvései megfogalmaznak” – mondta a rektor.

 A PTE Klinikai Központjának elnöke, Sebestyén Andor elmondta, a stroke Magyarországon évente 40 ezer főt érint, annak minden negatív következményével együtt. Aláhúzta, ismerve a betegség igen magas halálozási rátáját, rokkantsági vonzatait, annak hatékony kezelése „igen komoly együttműködést és interdiszciplináris összefogást igényel.” Ugyanakkor kiemelte, a cél, hogy a régióban a lehető leghatékonyabb, legjobb, legpontosabb diagnosztikai ellátást tudják biztosítani, melyben már a mesterséges intelligenciának is nagy szerep jut. Beszédében köszönetet mondott a Klinikai Központ azon professzorainak, munkatársainak, akik sokat tettek a stroke ellátásért.

A négy pillérre épülő stroke ellátás baranyai megvalósításáért Angels díjban részesült Pécs Megyei Jogú Város, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja, azon belül elismerésben részesült a Neurológiai Klinika, és a Neurológiai Klinika Stroke részlege, az Idegsebészeti Klinika, és az Idegsebészeti Klinika Neurointervenciós labor, az Orvosi Képalkotó Klinika, a Sürgősségi Klinika. Ugyancsak elismerésben részesült az OMSZ Dél-dunántúli régiója, Varga Gyula, Baranya vármegye vezető mentőtisztje, és a Vasasi Általános Iskola.

A teljes információ

(forrás: Pécsi Tudományegyetem)
hirdetés

Könyveink