A MOK is részt vesz az európai egészségügyi minimum kidolgozásában

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) kiemelt szakmai partner csatlakozott az Ujhelyi István EP-képviselő által kezdeményezett Európai Egészségügyi Minimum Szolgáltatás (EEMSZ) kereteinek kidolgozásához, közölte a Hírklikk.

Ujhelyi István azután ült tárgyalóasztalhoz Kincses Gyulával és a MOK elnökségének tagjaival, hogy levélben kérte az egészségügyi szakmai szervezetek segítségét az általa kezdeményezett minimum-program megvalósításával kapcsolatban. Mint ismert, az MSZP EP-képviselője nemrég bejelentette: az Európai Parlament egészségügyi kérdésekkel is foglalkozó szakbizottságának tagjaként, létre kíván hozni egy olyan uniós keretrendszert, amely meghatározza a tagállamokban az emberi méltóságot garantáló, európai szintű egészségügyi ellátás minimum standardjait.  

„Határozott álláspontom, hogy tarthatatlan az egészségügyi ellátórendszerek egyensúlytalansága az unióban. Tarthatatlan, hogy európai polgárok egészségi állapota és életminősége konkrétan azon múlik, hogy az unió melyik tagországában élnek. Tarthatatlan, hogy az egészségügyi dolgozók elvándorlása miatt, súlyos szakemberhiány veszélyezteti az ellátást a kelet-európai régiókban. És tarthatatlan, hogy az egészségügy szervezését tagállami hatáskörben hagyva, az unió csak megvonni tudja a vállát az egyes tagországokban uralkodó siralmas állapotok miatt – fogalmazott Ujhelyi István, hozzátéve: számos egészségügyi szakmai szervezet jelezte már, hogy javaslataival hozzá kíván járulni az átfogó programhoz, de több tagállam egészségügyi minisztere ugyancsak érdeklődött a kezdeményezés iránt.

Ujhelyi István a találkozó után azt is közölte: január első heteiben Budapesten szakmai konferenciát és workshopot hív össze, amelynek eredményeként minden ágazati- és betegjogi szervezet véleményét be fogják építeni a javaslatcsomagba, írta a lap.

(forrás: HírKlikk)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...