2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

A második gégeátültetés a világon

A létező legbonyolultabb transzplantációk egyikét hajtotta végre a Kaliforniai Egyetem Davis Orvostudományi Központjában egy nemzetközi team – sikerült visszaadniuk egy olyan nő hangját, aki több mint 10 éve nem tudott beszélni.

A műtéten átesett 52 éves kaliforniai nő, Brenda Charett Jensen 11 éve nem tudott beszélni, miután egy operáció során altatás közben többször is kihúzta légcsövéből a lélegeztetéshez használt csövet, és emiatt jóvátehetetlenül megsérültek hangszálai. Azóta verbálisan csak egy kézben tartható, a nyakához tartott elektronikus eszköz segítségével tudott kommunikálni, azonban ez csupán egy robotszerű beszédet produkált, amivel Ms. Jensen a legjobb esetben is kellemetlen feltűnést keltett.

Mivel a hangszálsérülést követő műtét során tracheatubust helyeztek be – ezen keresztül lélegzett –, szaglása is elveszett, tekintve hogy a belégzett levegő orrán és száján nem haladt keresztül.

 

A mostani műtétre, amelyet 2010. októberében végeztek el, két éve készültek a sebészek. Az operáció 18 órán át tartott, s ezalatt egy balesetben meghalt donor gégéjét, légcsövének egy részét és pajzsmirigyét ültették át Ms. Jensenbe. A műtét igen finom technikát igényelt, mivel ezt a nyaki részt apró izmok és nagyon vékony idegek és erek látják el – ezek helyreállítása, összevarrása – sokszor hajszálnál vékonyabb öltésekkel – csak nagy felbontású mikroszkóp alatt volt lehetséges.

Ms. Jensen a műtét után 13 nappal ejtette ki első saját szavait; hangja ekkor még mély és rekedt volt. Két hónapos rehabilitáció után azonban hangminősége alapvetően normális lett. Hangja nem a donoréhoz hasonló, hanem saját korábbi hangjához; ezt az magyarázza, hogy a hangot nem csupán a gége határozza meg, hanem a rezonátorterek is, azaz a szájüreg, az arcüreg alakja, s a nyelv tömege is. Emellett Ms. Jensen szaglóképessége is visszatért.

A beteg és családja szinte csodaként élte meg a változást; Ms. Jensen életminősége a műtét következtében rendkívül sokat javult. Tracheotómiás tubusát néhány hónapon belül el lehet majd távolítani. Bár beszédképessége elvesztése előtt dolgozott, azt követően munkanélküli volt, s most azt reméli, hogy ismét fog munkát kapni. Hozzá kell azonban tenni, hogy a műtétet követően kilökődés elleni gyógyszerekre van szükség – azonban a betegek ezt kis árnak tartják életük jobbrafordulásáért.

Korábban csupán egyetlen alkalommal, 1998-ban végeztek ilyen műtétet Clevelandben, egy férfin, Tim Heidleren, aki szintén úgy élte meg, hogy a műtét drámaian megváltoztatta az életét. Ő 1978-ban egy motorbaleset során vesztette el beszédképességét, amikor a sebes motorozás közben nyakával egy kifeszített acélkötélnek ütközött. A műtétet követően nyolc éven át teljesen jól tudott beszélni, de ezután hangszalagjai megduzzadtak, és hangja kissé ziháló lett, mindazonáltal érthető maradt. Mint mondta, soha nem fogja megbánni a műtétet.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink