2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A magyarok kevésbé félnek a koronavírustól

Az Ipsos globális kutatása alapján a világ lakosságát továbbra is első helyen foglalkoztató COVID-19 járvány Magyarországon már csak a negyedik legfontosabbnak ítélt fenyegetés, írja a 24.hu.

27 országban több mint 18 ezer felnőttet kérdeztek. Az emberek 45 százaléka vélte úgy, hogy hazájában jó irányba mennek a dolgok. A magyarok továbbra is szkeptikusak a jövőt illetően. Csak 30 százalékuk érzi úgy, hogy jó irányba mennek az ország dolgai. Ezzel a lista utolsó országai közé kerültünk.

A koronavírus a 27 mért ország közül 18-ban, és világszinten is első számú veszélynek nevezhető. Magyarország az egyetlen olyan állam Oroszország mellett, ahol a járvány májusban nem fért be az első három legfőbb társadalmi probléma közé (32%-os említés, 29 százalékpontos csökkenés az áprilisi adathoz képest). Globális összevetésben a vírustól a magyarok és a törökök félnek  legkevésbé.

A magyarok az egészségügyet jelölték meg fő veszélyforrásként. Ebben világelsők vagyunk. Ugyanakor növekvő súllyal jellemezhető a korrupció fenyegetése is. A mért országok közül ez nálunk kapta a legmagasabb említést (50%), Oroszország előtt (49%). A magyarok a globális átlagnál jobban félnek a szegénységtől, és kevésbé a munkanélküliségtől, a bűnözéstől és erőszaktól, a terrorizmustól, a migrációtól, az adóterhektől, írja a lap.

(forrás: 24.hu)
hirdetés

Könyveink