A dohányipar a korlátozás ellen

A multinacionális vállalatok mind erőteljesebben lépnek fel a cigaretták forgalmazásának korlátozására tervezett további intézkedések ellen, amelyeket az Egészségügyi Világszervezet sürget. 

A The New York Times csokorba gyűjtötte a korlátozások ellen kezdeményezett lépéseket, amelyekre még a WHO által szervezett dohányzás elleni világértekezlet előtt került sor. Az uruguayi Punta del Este üdülőhelyen megrendezett, november 15-én megnyílt, sorrendben negyedik tanácskozásra az úgynevezett dohányzás-ellenőrzési keretegyezmény (FCTC) 171 aláíró részes partnerét hívták meg.

Az olyan nagy cégek, mint a Philip Morris International vagy a British American Tobacco vitatják a hirdetések nagy-britanniai szabályozását, a Dél-Amerikában bevezetett feltűnőbb egészségügyi figyelmeztetéseket, illetve a dohányipari termékekre a Fülöp-szigeteken és Mexikóban kivetett magasabb jövedéki adókat. Ezen túlmenően milliárd dollárokat költenek Afrikában és Ázsiában marketing-kampányokra.

A Philip Morris idén beperelte az uruguayi kormányt, amely a cég szerint túl szigorú szabályozást vezetett be a dohányipari termékekre. A WHO tisztségviselői ezt arra irányuló kísérletnek tekintik, hogy megfélemlítsék az országot és a hasonló korlátozásokat fontolgató nemzeteket.

Uruguayban a törvény megköveteli, hogy az egészségügyi figyelmeztetés a cigarettás doboz felületének 80 százalékát borítsa. A szabályozás tartalmazza azt is, hogy minden egyes cigarettamárka csak egyetlen csomagolási grafikát alkalmazhat, azaz eltérő ábrákkal egyetlen cég se kelthesse a dohányosokban azt az illúziót, hogy egyik vagy másik terméke kevésbé ártalmas másoknál. Az Uruguay elleni keresetben a cég meg nem jelölt összegű kártérítést követel a szabályozás miatt kiesett profitjának pótlására. A WHO egyik illetékese szerint a Philip Morris főleg alacsony és közepes jövedelmű országokat perel. Uruguay nemzeti jövedelme alig fele a cég évi 66 milliárd dolláros forgalmának. A vállalat képviselője viszont azzal érvelt, hogy csak kereskedelmi jogaikat védik a „túlzásba vitt” intézkedésekkel szemben.

Dr. Douglas Bettcher, a WHO illetékese szerint a cigarettagyártók az Egyesült Államokban és Európában az egészségügyi felvilágosítás hatására sok fogyasztót elvesztettek, viszont erőteljes kampányokat indítottak újak toborzására a fejlődő világban. Ennek eredménye az, hogy világviszonylatban évi 2 százalékkal mégis nő a cigarettafogyasztás.

A dohányipari monopóliumok egyes területeken együttműködnek egymással, más vonatkozásokban külön-külön lépnek fel. Így például az Altria csoporthoz tartozó Philip Morris USA közreműködött az amerikai kongresszus által tavaly elfogadott dohányzás ellenes szabályozás kialakításában és nem csatlakozott az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatóság ellen más dohányipari cégek által benyújtott keresethez. Ugyanakkor a Philip Morris International, amely jogilag külön cég, az Egyesült Államok területén kívül különösen aktívan lép fel a dohányzás elleni propaganda hatástalanítása érdekében. Beperelte például Brazíliát is - azon az alapon, hogy a cigarettás dobozokra tervezett, a füstölés ártalmas hatásait illusztráló fényképek "rágalmazzák" céget. Írországban és Norvégiában a Philip Morris a bíróságon azt szeretné elérni, hogy ne korlátozzák az üzletekben a dohányáru elhelyezését. Ausztráliában, ahol a kormány tervei szerint a cigarettákat sima barna-fehér dobozokban kellett volna forgalmazni a jövőben, több dohányipari cég a háttérből az ellenzéket támogatta a tavaly nyári szövetségi választásokon - 5 millió dollárral segítették a kormány terve ellen formailag a trafikosok szövetsége által indított kampányt.

A NYT szerint azonban a dohányipar ellenoffenzívája sem változtat azon, hogy végső soron mégis védekezésre kényszerül ez az ágazat. A WHO és a dohányzás elleni keretegyezmény ugyanis arra ösztönzi az egyéneket és a kormányokat, hogy jogi úton lépjenek fel a dohányzás korlátozása érdekében. Az utóbbi időben perek sorozata indult a cigarettagyártók ellen Kanadában, Izraelben, Olaszországban, Nigériában, Lengyelországban és Törökországban is.

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...