A bérükért tüntetnek a romániai kórházakban

Spontán tüntetések kezdődtek több romániai kórházban hétfőn, az alkalmazottak amiatt elégedetlenek, hogy a kiegészítő személyzet nettó bére csökkent, jóllehet márciustól jelentős fizetésemelés volt a román egészségügyben.

A bukaresti kormány márciustól emelte jelentős mértékben az egészségügyben a béreket, miután a tavaly elfogadott új közalkalmazotti bértörvény szerint ekkortól lépett hatályba egy korábban beígért emelés. A kormány és a koalíció vezetői kijelentették, hogy az egészségügy prioritást élvez, ezért ebben az ágazatban a fizetések már idén elérik a bértörvény által a többi közalkalmazott esetében csak 2022-re előírt szintet.

A tüntetések azért robbantak ki most, mert a dolgozók ebben az időszakban kapták meg a márciusi fizetéseiket. Bukarestben a Bagdasar Arseni sürgősségi kórház, a Marius Nasta tüdőkórház dolgozói vonultak utcára, de több vidéki városban, Craiován, Gyulafehérváron és Zilahon is hasonló tiltakozások voltak. Főként a kiegészítő személyzet tiltakozott. Állításuk szerint nem hogy nőtt volna márciustól a nettó bérük, hanem csökkent, ezért azzal vádolják a kormányt, hogy becsapta őket.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter elmondta, hogy az orvosok és az asszisztensek fizetése nőtt, de a kiegészítő személyzet egy része csak 2022-ben kerül ugyanabba a bérkategóriába, mint társaik. A miniszter szerint egyes jövedelemcsökkenések abból származnak, hogy a törvény szerint a bér 30 százalékára korlátozták a pótlékokat, így akik korábban ennél az aránynál többet kerestek a különböző pótlékokból, most kevesebb pénzt kaptak. A miniszter szerint egyes kórházak menedzserei különböző kritériumok figyelembe vétele nélkül adták a pótlékokat, ezért felszólította őket az ésszerűbb gazdálkodásra és kilátásba helyezte, hogy akár saját bevételekből is kiegészíthetik a kisebb béreket.

A román kormány másfél hónappal ezelőtt jelentette be, hogy az orvosok béremelése esetenként akár a 122 százalékot is elérheti.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...