"A megyében nem lesznek kórházi körzetek"

Nem igazak azok a hírek, hogy az ukrajnai egészségügyi rendszer reformja keretében kórházi körzeteket alakítanak ki Kárpátalján; a megyében egyetlen ilyen körzet sem lesz, közölte Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója.

Az ukrajnai megyében, így a Beregszászi járásban is komoly aggodalmat kiváltó kérdéssel kapcsolatban a megyevezető Moskal.in.ua személyes honlapján azt írta, hogy nincs kidolgozva a kórházi körzetek létrehozásának mechanizmusa, az egészségügyi minisztériumban nincsenek meg az ehhez szükséges jogszabályok, az idei központi költségvetésbe nem építették bele az új egységek finanszírozását, így egyáltalán szóba sem jöhet kórházi körzetek kialakítása.

Emlékeztetett arra, hogy jelenleg csak egy kormányrendelet rendelkezik a kórházi körzetek létrehozásának rendjéről, de Kárpátalja nem felel meg az általa szabott feltételeknek. A megye domborzati sajátosságai és területi-közigazgatási szerkezete miatt nem lehetséges olyan körzetek kialakítása, amelyeken belül a többprofilú, intenzív gyógykezelés biztosítására képes kórházak 60 kilométeres körzetben, maximum 60 percben megszabott betegszállítással el tudnák látni a lakosságot, mutatott rá Hennagyij Moszkal. Megjegyezte: a kórházi körzetek létrehozásához sok új kórházat kellene építeni több száz millió hrivnyából, de ennyi pénze senkinek sincsen, vagyis "minden alapot nélkülöző közönséges álhír", hogy kórházi körzetesítés lesz Kárpátalján.

Beregszászon a város és a járás lakosai a hónap elején aláírásgyűjtést kezdeményeztek az egyik közösségi oldalon szerveződve, mert elterjedt a hír, hogy egy kórházi körzetbe vonják össze a Beregszászi és a Nagyszőlősi járásokat Nagyszőlős központtal. Attól tartottak, hogy a körzetesítés eredményeként Beregszászon és a járásban is csak az orvosi rendelők és néhány más egészségügyi létesítmény működik tovább, a kórházi osztályok többsége és a fekvőbeteg-ellátás átkerül Nagyszőlősre.     

Hennagyij Zubko ukrán miniszterelnök-helyettes január végén ígéretet tett arra, hogy a kórházi körzetek kialakítása nem eredményezi létező egészségügyi intézmények bezárását. "Egyetlen egészségügyi intézményt sem zárunk be a reform során", hangsúlyozta kijevi sajtótájékoztatóján. Azt is elmondta, hogy a reformmal szemben ellenállás tapasztalható a járási önkormányzatok és állami közigazgatási hivatalok részéről, mert szerinte azok nem értik a reform lényegét. Az egészségügyi tárcának február 1-ig kellett kidolgoznia és a kormánynak benyújtania a kórházi körzetek listáját és szerkezetét tartalmazó jogszabály tervezetét.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...