5. Rákellenes Világséta
A Magyar Rákellenes Liga a Relay for Life kezdeményezéshez csatlakozva immár ötödik alkalommal hirdeti meg a Rákellenes Világsétát (World Cancer Walk) Magyarországon. A résztvevőket 2025. január 12-én, vasárnap biztatják majd mozgásra. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz részt venni helyileg szervezett sétákon, de egyénileg is lehet csatlakozni.
Az Ipsos több mint 23 700 embert kérdezett meg 33 országban arról, hogy mit várnak a 2025 évtől. E kutatás során a megkérdezettek átlagosan 69%-a mondta azt, hogy a fizikai és mentális egészsége jobb lesz idén, mint 2024-ben, de Magyarországon csupán a válaszadók 49%-a értett ezzel egyet. Ezzel sikerült azon (utolsó) három nemzet közé kerülni, ahol a megkérdezettek többsége nem vár javulást az egészségében!
Mindemellett, miközben átlagosan a megkérdezettek háromnegyede (75%) mondta, hogy személyes elhatározásra jutott, miszerint 2025-ben megtesz néhány konkrét dolgot magáért vagy másokért, hazánkban mindösszesen a megkérdezettek 55%-a állította ezt, ami a 4. legrosszabb eredmény.
Jól látható, hogy nagyon pesszimisták vagyunk a saját fizikai és/vagy mentális egészségünket illetően, viszont tenni sem nagyon akarunk az ügyben. (Az onkológiát tekintve is a legpesszimistábbak között voltunk e kutatásban, ugyanis míg átlagosan a megkérdezettek 40 százaléka gondolja úgy, hogy jövőre „Meg fogjuk találni a gyógymódot a rák ellen”, addig Magyarországon fele ennyien, a megkérdezettek 20%-a nyilatkozott így, ami a harmadik leggyengébb eredmény volt.)
A pesszimizmus annyiban indokolt, hogyha nem teszünk semmit a fizikai vagy mentális egészségi állapotunk javulásáért, az magától tényleg nem fog javulni. Szerencsére azonban számos lehetőségünk van az egészségünk javítására, az egészséges(ebb) életmód megvalósítására, melyek közül egyik a mozgás.
Számos sétát és felvonulást szerveznek a daganatos betegségekkel kapcsolatosan, e kezdeményezés formája azonban egyedi. A projekt egyetlen személy ötletével kezdődött, aki a rákkal küzdő rokonát szerette volna támogatni a sétával, de öt év alatt e személyes kezdeményezés világszintű eseménnyé vált.
2025-ben – az előző évekhez hasonlóan – ismét minden ország kap egy előre kijelölt egy órányi időintervallumot sétálni, és ezek összessége kiad egy teljes 24 órás napot. Budapest és Magyarország időzónája 2025. január 12-én 15 és 16 óra között tart, ami az egész napot nézve a 17. órát adja majd hozzá a „távhoz”.
Az eseményen bárki részt vehet, aki együttérzését szeretné kifejezni daganatos beteg hozzátartozója, ismerőse vagy a rákbetegek iránt, illetve támogatni szeretné a daganatos betegségek elleni harcot. Fontos, hogy az eseményen történő részvételhez regisztrálni kell, a regisztráció ingyenes! A tervezett sétákat itt lehet regisztrálni: https://www.worldcancerwalk.com/team-4-2 (a regisztrációs felület angol nyelvű).
A Magyar Rákellenes Liga és alapszervezetei is szerveznek helyi sétákat, melyet minden település egyénileg hirdet meg. Budapesten január 12-én 15 órára várják a résztvevőket a Batthyány téren, a felső rakpartnál, a séta célállomása pedig a Margitsziget lesz.
A séta egyben adománygyűjtés is a rák elleni küzdelemre. Az akció során az előzetesen kiválasztott 16 nemzeti betegszervezetet támogatják, melyek közé 2025-ben is bekerült a Magyar Rákellenes Liga a kiemelkedő magyar részvételnek köszönhetően.A kapott pénz abban fogja a Ligát segíteni, hogy továbbra is végezhessék a munkájukat a helyi közösségeikért. Az alábbi linken keresztül támogathatja a Magyar Rákellenes Liga rehabilitációt segítő klubjainak fenntartását: https://rakliga.hu/tamogatas/
Készítsen fotókat és videókat a sétáról, majd töltse fel közösségi oldalaira #worldcancerwalk #walkwithus #MagyarRákellenesLiga #RákellenesVilágséta címkével, kiegészítve a városa nevével. Így a résztvevők szerte a világon összeköttetésben lesznek és láthatják, hogyan folyik a séta a világ városaiban.