A HUNOR Magyar Űrhajós Programban agyi vérzésdinamikai kutatással, továbbá a növények csírázását, mikrozöldség-termelését és levélfejlődését vizsgálják a DE szakemberei.
Itthon is végzünk európai uniós projekt keretében tüdőrákszűrést low dose CT-vel. A sugárdózis ilyenkor olyan kicsi, hogy akár évente is ismételhető lehet. Ezzel a tüdőrák korai stádiumban mutatható ki, amikor még meg is gyógyíthatjuk a beteget – nyilatkozta lapunknak dr. Horváth Ildikó, a Debreceni Egyetem Tüdőgyógyászati Klinikájának igazgatója.
Játszóvárral, hintával, kosárlabdapalánkkal, lengőtenisszel felszerelt játszóteret alakítottak ki a DE Kenézy Gyula Campus Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályának udvarán.
Míg korábban a paraszolvencia reményében az állami intézményekbe igyekeztek minél több beteget bevinni az orvosok, a hálapénz betiltása nyomán kiesett jövedelmeiket most a kórház falain kívül igyekeznek legálisan pótolni.