Nagy érdeklődés mellett rendezték meg a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának nyílt napját a Kenézy Gyula Campuson.
Júniusban két alkalommal is tájékoztató nyílt napot szervez a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája leendő szülőknek.
Míg a szülőszoba korábban elsősorban orvosi tér volt, mára azonban a szülés sokkal inkább egy örömteli családi eseménnyé vált.
Eleinte cáfolták, végül az államtitkár és a kórház is elismerte, hogy vízvezeték-szerelők jártak a szülőszobákban, ahol vajúdók is voltak, írja a 444.
A Válasz Extra Iványi Annával, az Emma Egyesület és Keszler Viktóriával, a Másállapotot a Szülészetben! mozgalom képviselőjével beszélgetett.
Növekszik a terhesség alatt vagy a szülés utáni egy évben elhunyt anyák száma Belgiumban, 100 ezer élve születésre 8,8 anya elhalálozása jut.
Április az ICAN (International Caesarian Awareness Network) kezdeményezésére a császármetszéssel kapcsolatos informálódás, közbeszéd hónapja.
A szülés után halt meg egy kismama a nyíregyházi kórházban a múlt héten – írja az RTL Híradó értesülése nyomán a 24.hu.
Mindössze 77 500 csecsemő született tavaly Magyarországon. A statisztikák szerint már minden nyolcadik kisbaba magánszülészeten jön világra.
Március 5-én az egyetem betegellátó egységeinek látogatási korlátozását általános jelleggel visszavonták, kivéve néhány egységben.