A rendszer nem működhet tovább úgy, hogy a döntésekből pont azok maradnak ki, akikről az egész szól – fogalmazott a MedicalOnline-nak Hegedűs Zsolt. Az új tárcavezető első miniszteri interjújában beszélt a parancsuralmi működés lebontásáról, a hálapénz „átalakult” rendszeréről és arról is, kiknek kell aggódniuk az egészségügyben induló transzparencia-leltár miatt.
Sulyok Tamás köztársasági elnök jubileumi díszünnepségen adta át rektori megbízás okiratát Bács Zoltán egyetemi tanárnak, a Debreceni Egyetem következő rektorának.
Szerdai postájával számíthat a belügyminiszter a háziorvosok levelére, amelyben azt kérik, hogy a mellettük dolgozók béremelésére szolgáló kormányzati támogatást címkézve juttassák el a praxisoknak, írja a Népszava.
A beavatkozás során az orvost gondossági kötelem terheli, felelőssége fennáll az okozott kárért. Az Origo összeállítása az orvosi felelősségvállalásról.