Az orvosok jelentős része nem szeretne „felkészülési időt" a halálra, azaz elhúzódó betegség helyett inkább gyorsan szeretne túlesni rajta. Segítséget nagyon kevesen kérnek, igyekeznek elbagatellizálni gondjaikat, ami gyakran azt jelenti, hogy rettegnek szembenézni azokkal

Egy évvel ezelőtt a Medical Tribune arra kérte olvasóit, hogy gondolják végig, mit várnak ettől az esztendőtől. Osszák meg mindenkivel, milyen reményekkel, tervekkel, félelmekkel vágnak neki a 2008-as esztendőnek. Az év végéhez közeledve szembesítették az egykori interjúalanyokat akkori várakozásaikkal.

Világszerte egyre több rászorulóhoz jut el a hospice-szolgálat Az olyan kifejezések, mint a hospice vagy a palliatív ellátás, szinte teljesen ismeretlenek voltak Magyarországon, amikor Polcz Alaine író-pszichológus 1991-ben létrehozta a Magyar Hospice Alapítványt. Ma már huszonöt önálló, haldoklókat gondozó szolgálat tevékenykedik országszerte; a kórházakban ötvenhat ágyon gondoskodnak a haldokló betegekről, de a házi gondozók még ennél is több rászorulóhoz jutnak el. Civil szervezetek panaszbejelentései nyomán tavaly nyáron parlamenti albizottság alakult, hogy megvizsgálja a haldokló betegek helyzetét a hazai egészségügyi intézmények utókezelőiben és krónikus osztályain. Több kórházban tanulmányozták, milyen bánásmódban részesülnek a menthetetlen, életük utolsó napjait, hónapjait élő betegek. Az albizottság jelentésében többek között az áll: az intézményekben nem kielégítő a haldoklók ellátása, gondozásuk feltételei emberhez méltatlanok. Az egészségügyi törvény csupán a jogot deklarálja a gyógyíthatatlan betegek emberhez méltó halálához, de annak finanszírozásáról nem gondoskodik. Többek között ezzel is magyarázhatók a kórházakban tapasztalt áldatlan állapotok. A bizottság megállapította, hogy a haldoklókkal foglalkozó orvosok kétharmada alig ismeri a korszerű fájdalomcsillapító terápiákat. Félve a morfinszármazékok túladagolásától, azokból inkább a szükségesnél kisebb dózist adnak a szenvedő betegnek. A jelentés készítői ezért a Magyarországon már jól és sikeresen – ám objektív okok miatt az igényeknél lényegesen kisebb kapacitással – működő hospice-szolgálatok fejlesztését és általános elterjesztését javasolták. Indítványozták továbbá a finanszírozási rendszer átalakítását, illetve hogy a hospice-ismeretek önálló tantárgyként szerepeljenek az orvosi alapképzésben. Gógl Árpád volt miniszter, az albizottság elnöke a témával foglalkozó ülésen fontos lépésnek nevezte, hogy a főiskolai képzésbe is bekerült a tanatológia, az otthoni ápolás, a hospice-szolgáltatás ismeretanyagából pedig távoktatási anyag készült.