A nyugati étrend elősegíti az enterális neurodegenerációt a ferroptózis révén, ami rontja a bélmotilitást, és magyarázatot adhat az elhízással és anyagcserezavarokkal gyakran együtt járó emésztési panaszokra.
A Tokiói Tudományegyetem kutatói egy friss vizsgálatban arra a következtetésre jutottak, hogy az önmagában jelentkező, túlzott harapási erő nem idéz elő alveoláris csontvesztést, azonban periodontitisszel együtt jelentősen súlyosbítja azt.
A sejtek közötti térben elhelyezkedő hálózat a hippocampusban különösen jelentős tömegben fordul elő, és alapvető szerepet játszik a memória, az agyfejlődés és az idegsejtek közötti kommunikáció fenntartásában.
Az ultrahangot évtizedeken át elsősorban diagnosztikai eszközként tartották számon: a kórházi vizsgálatok során szervek és szövetek képe jelent meg a monitoron, vagy éppen egy magzat első felvétele. Pedig több lehetséges felhasználási területe is lehet a hematológiától az onkológián át a neurológiai kezelésekig.
Alig egy másodperc alatt öt különféle funkció között tud váltani a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem által kifejlesztett sebészeti robot, amely ráadásul akkora, mint egy mag, írja a hvg.hu.
Az „élő gyógyszergyárak” olyan apró, beültethető eszközök, amelyekben genetikailag módosított sejtek folyamatosan termelik a szükséges terápiás molekulákat a szervezeten belül.
A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nutrients folyóiratban megjelent elemzése szerint az életmód és a táplálkozás alakítása segítséget nyújthat az endometriózissal élők számára.