A miniszterelnök és az egészségügyi miniszter is Facebook-kommentben válaszolt arra cikkre, amely szerint sok egészségügyi dolgozót bánt, hogy nem kaptak 20-25 százalékos béremelést.
Úgy tűnik, a szakdolgozók egy része már nemcsak a rendszerben, hanem a saját kamarájában is csalódott: alternatív közösségek szerveződnek, a közösségi médiában egyre hangosabb a kritika. Balogh Zoltánnal, a MESZK elnökével bizalmi válságról, a kamara mozgásteréről, érdekérvényesítő erejéről és a betegbiztonság határairól beszélgettünk.
A budapesti kórházak pszichiáterei a múlt héten jelezték az ágazatvezetés felé, hogy a fővárosi pszichiátriai ellátás működőképességének fenntartása sürgős beavatkozást igényel, közli a MOK a Facebookon.
Az InfoStart szerint az előttünk álló év elején akár 3300 orvos is hiányozhat északi szomszédunknál az egészségügyből, december végén ugyanis lejár a felmondási idejük.
Egyetlen nap alatt már közel ötezren jelezték belépési szándékukat az „új” kamarába – tudta meg a MedicalOnline Álmos Pétertől, a MOK alelnökétől, aki azt is elmondta, nem az a baj, hogy Takács Péternek nincs szakvizsgája, hanem az, hogy elvágja magától a szakma valóságát.