Nem követett el jóvátehetetlen hibákat az ágazattal szemben – vélhetően ezt jelzi az a tény, hogy Rácz Jenőt minisztersége után a kórházvezetők többsége a Kórházszövetség élére jelölte. Az eleddig példátlan eset talán predesztinálhatta volna őt arra is, hogy átvegye a tárca irányítását Horváth Ágnestől. Külső szemlélő számára úgy tűnik, egy kis politikai baki miatt esett el a tárca irányításától. A Medical Tribune  9. számában megjelent interjú bővített változatában a Veszprém megyei kórház igazgatója azt mondja: a kórház kapuja eddig is nyitva volt, és ezután is mindenki előtt nyitva áll.

Nem követett el jóvátehetetlen hibákat az ágazattal szemben – vélhetően ezt jelzi az a tény, hogy Rácz Jenőt minisztersége után a kórházvezetők többsége a Kórházszövetség élére jelölte. Az eleddig példátlan eset talán predesztinálhatta volna őt arra is, hogy átvegye a tárca irányítását Horváth Ágnestől. Külső szemlélő számára úgy tűnik, egy kis politikai baki miatt esett el a tárca irányításától. Ám a Veszprém megyei kórház igazgatója szerint nem ezen kell lovagolni: a cél elérése a fontos.   Nagy árat fizetett azért, mert kezet fogott Orbán Viktorral a szociális népszavazás kampányában.   – Nem látok összefüggést a kézfogás és aközött, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök most nem kért fel a szaktárca vezetésére.   Valóban? Pedig sokan nem tudják megbocsátani önnek, amiként azt sem, hogy az SZDSZ által irányított reformmal kapcsolatban megfogalmazott kritikái, illetve jóslatai beteljesedtek.   – Sajnos előre borítékolható volt az eredmény. Ettől függetlenül a bírálataimmal párhuzamosan minden alkalommal hangsúlyoztam, örülnék, ha a végén nem nekem lenne igazam. De igazam volt, és meg kell mondjam, nem tölt el megelégedettséggel a mostani helyzet. Már csak azért sem, mert elvesztegettünk két esztendőt, és a válságmenedzsment tapasztalataiból tudható, legalább ugyanennyi idő kell ahhoz, hogy helyreállítsuk a károkat. Nagyon sok elhamarkodott, átgondolatlan lépést kell viszszavonni. Csakhogy Hérakleitosz óta tudjuk, ugyanabba a folyóba nem léphetünk bele kétszer. Vagyis a „visszarendezés” ellenére sem folytathatjuk ott, ahol 2006-ban abbahagytuk. Ez viszont nagy baj, mert ma is azt állítom: az akkor kidolgozott szakmai, és nem túlzás azt állítanom, hogy társadalmi konszenzuson is alapuló programok alapján el lehetett volna indulni, és talán nem jutottunk volna idáig.   Nézzük a jó oldalát, most legalább nem kell további időt vesztegetnünk. Csak elő kell venni az asztalfiókból az Orosz Éva által előkészített egészségbiztosítási reformkoncepciót, és mehet a munka.   – Remélem, most ebben az irányban megyünk tovább. A két év előremozdító döntéseiből származó előnyöket meg kell tartani, az ágazatban dolgozók és az intézményrendszer érdekeit sértő és a betegellátás színvonalát hátráltató jogszabályokat viszont anullálni kellene, de legalábbis módosítani.   Mielőtt rátérnénk a szakmai kérdésekre, kíváncsi vagyok rá, mit gondol, az MSZP egészségpolitikusai mennyiben felelősek a megbukott reformért?   – A koalíciós kormányzást a házassághoz lehet hasonlítani; ebben a szituációban tudomásul kell venni, hogy ugyan a két fél közös akaratából történnek a dolgok, de előfordulhat: bizonyos kérdésekben az egyik fél szava erősebb. Abban a pillanatban, amikor az SZDSZ megkapta az egészségügyi tárcát, nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP programja nem valósulhat meg. Pillanatnyilag az ágazat helyzete leginkább egy politraumatizált betegéhez hasonlít, de nekünk most nem az a feladatunk, hogy megvizsgáljuk, ki volt a hibás a közlekedési balesetben. Egyelőre az a fontos, hogy a beteget életben tartsuk és elvégezzük rajta a legszükségesebb beavatkozásokat. Majd ha ez megtörtént, akkor lehet boncolgatni a kérdést és cikkeket írni róla.   Az elvált szülők gyermeke azonban mindig sérül. Hiába ígérik, hogy sorsdöntő kérdésekben szem előtt tartják az érdekeit. Ha pedig valakit megsértenek, az nem felejt. Ön mit gondol: most, a kisebbségi kormányzás idején kiben talál partnerre az MSZP az egészségügy át- vagy visszaalakításához?   – Senki nem vitatja, hogy azonnali változásra van szükség. De ahogy a szerelemben, úgy ebben az esetben is jó lenne, ha a felek ugyanazt akarnák. Nem tesz jót a kapcsolatnak, ha kiderül, hogy mást ígérnek, mint amit nyújtani tudnak, vagy akarnak. A jövőben már nem lenne célszerű hibázni.   Maradjunk a korábbi hasonlatnál: mi kell ahhoz, hogy életben maradjon a beteg? Hozzuk a defibrillátort?  – A legfontosabb teendőnk, hogy az ellátórendszer működését biztonságossá tegyük. Az alapellátás terén megtettük az első lépést azzal, hogy Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója megegyezett a háziorvosokkal a vizitdíj pótlása ügyében. Nyilván a pénztártörvénnyel is kell kezdeni valamit záros határidőn belül, már csak azért is, mert a jogszabályban meghatározott feladatok határidőkhöz kötöttek. Két lehetőség adott: a törvény hatályon kívül helyezése, illetve módosítása. Én azokkal értek egyet, akik az utóbbira szavaznak. Hiszen valamennyien tudjuk, hogy nemcsak az egészségügy, hanem azon belül a társadalombiztosítás is átalakításra szorul. Az Orosz Éva által felvázolt, regionális modell működőképes lehetne, de első lépésként elég lenne az OEP-et zrt.-vé alakítani. A következő feladat, hogy a felesleges, értelmetlen jogszabályokat hatálytalanítsuk. Ezek a lépések nem csupán az ágazatban dolgozók közérzetének javítása miatt, illetve a működőképesség fenntartása szempontjából fontosak. Egy jogállamban nem lehet büntetlenül megszegni a jogszabályokat, de legalább ekkora baj, ha azok nem végrehajthatók. Persze az is anarchia felé vezethet, ha a hatályos rendelkezések végrehajtását nem kéri számon senki az intézményvezetőktől. A Kórházszövetség az elmúlt időkben folyamatosan sorolta, s határozataiban rögzítette, hol látja a legkomolyabb bajokat, hol javasol változtatásokat és milyen lépéseket tart elfogadhatónak. Ez is segítheti az új minisztert munkájában.   Kár, hogy ezek az üzenetek nemigen értek célbaimages/   – Nem vitatjuk: a Kórházszövetség kommunikációja nem mindig érte el az általunk remélt eredményt. És bár nem biztos, hogy annak van igaza, aki a leghangosabban kiabál, tudjuk, hogy kommunikációs stratégiánkon változtatnunk kell. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy tudjuk, igazunk van. Minden eszközt igénybe kell vennünk azért, hogy hatékonyabban képviselhessük a szövetségünkbe tartozó intézmények és ebből fakadóan a betegellátás érdekeit.   Most jött el a szakértők ideje. Rendkívül megalapozott döntés- előkészítésre lesz szükség ahhoz, hogy a kisebbségi kormányzásra kényszerült párt megszavaztassa javaslatait az Országgyűlésben.   – Téved, aki abban a hitben ringatja magát, hogy egy-két hét alatt mindent meg lehet változtatni. Fontos lenne, hogy a kormányzópárt most ne kapkodjon: bizonyított tény, hogy szakmai konszenzus nélkül nem születhet jó döntés. És el kell mondani azt is, lesz olyan probléma, amellyel idő hiányában nem tudunk majd foglalkozni. De talán nem is baj, mert a rendszer igazságtalanságainak egy jelentős része nemcsak jogszabály-módosításokkal, hanem helyben, többfordulós egyeztetésekkel is orvosolható. Muszáj a szolgáltatókat, tulajdonosokat rákényszeríteni arra, hogy kizárólag lehetőségeikhez, adottságaikhoz mérten vállaljanak részt az ellátásból. A struktúraátalakítási törvény egyeztetési mechanizmusa rossz, és kódolva van benne a bukás. A kapacitások tízszázalékos átcsoportosításához ugyanis a régió határain belül működő valamennyi egészségügyi szolgáltató konszenzusos döntése szükséges, és ennek roppant kicsi a valószínűsége.   Ami „nagyban” kivitelezhetetlen, „kicsiben” megvalósítható? Működik a Pannon modell?   – Azért még nálunk is előfordulnak aránytalanságok. Veszprém megyében például az ajkai városi kórházban több traumatológiai ágy van, mint a megyeiben, pedig a megyei kórház ellátási területe nagyobb, mint a városié. Emellett a progresszív ellátás terhe és – szezonban – a Balaton északi partjának sürgősségi ellátása is minket terhel. De haladunk, leültünk a kórházak vezetőivel, és szakmai érvek mentén egyezségre jutottunk. A koncepció megvalósításához megszereztük a politikai legitimációt, majd meggyőztük a megyében élőket döntéseink helytállóságáról. Várpalotán mindenféle lakossági tiltakozó akció nélkül megszűnt az aktív fekvőbeteg-ellátás, Tapolcán a szülészeti tevékenység, Zircen pedig szintén megszűnt a teljes aktív sebészeti és belgyógyászati fekvőbeteg-ellátás. A struktúraátszervezésnek nem volt negatív sajtóvisszhangja, de csak azért, mert megtettük ezeket a lépéseket. Méghozzá úgy, hogy tavaly a megyei kórház 500 milliós adóssága mellé hozományként megkaptuk a sümegi kórház 260 milliós adósságát is. Ennek ellenére nullszaldóval zártuk az elmúlt évet. Ezt nem lehetett volna véghezvinni, ha csak a veszprémi kórházban gondolkodunk. Éppen most készített az ÁNTSZ egy regionális elemzést. Jelen pillanatban a régió három megyéje közül Veszprém megyében a legkisebb a lakosság elvándorlása külső szolgáltatók felé.   Részvénytársasággá alakulásuk is csendben zajlott.   – Pedig ott volt az EDDSZ elnöke, Cser Ágnes is! A három hónapig tartó folyamat során másfél hónapon át kemény tárgyalásokat folytattunk a szakszervezetekkel és más érdek-képviseleti szervekkel. Hol ők, hol mi engedtünk, de végül megállapodtunk. Az egyezség a dolgozóknak minden korábban megszokott biztonsági garanciát megad, nekünk viszont éves viszonylatban 540 millió többletkiadást jelent. Sokan úgy gondolhatják, rossz üzletet kötöttünk, de mi már megtapasztaltuk: a konszenzus révén kialakult megállapodás jobb üzlet, mint az erőfölényből diktált „kényszeregyezség”.   Igen, de ehhez csapatjátékra van szükség. A minisztérium kiürült, jól látható, hogy a szakértők kihátráltak.   – A következő miniszter egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy megfelelő szakmai apparátussal vegye körül magát. Most nehéz szakembereket találni, hiszen a rengeteg munka mellett az egzisztenciájukat is a vásárra viszik, amikor „leteszik a voksukat” egy személy vagy egy párt mellett. Minden miniszterváltással lecserélődött a szakértői gárda is. De nincs annyi szakember az országban, hogy folyamatosan, ciklusonként vagy akár évente új embereket hozhassunk a rendszerbe.   A Kórházszövetség elnökeként hamarosan a saját csapatát kellene összeállítania. Szíve szerint kiket hívna meg? – Ma is azokat kérném fel, akik miniszterként segítették a munkámat. Nem hiszem, hogy a szakértelmet pártpolitikai álláshoz kellene kötni. Miniszterségem idején és ma is azt vallom: egyezséget kell kötni bárkivel, aki a célom eléréséhez hozzásegít. Sokan a szememre vetették, hogy nem kifejezetten kormánypárti műsorokba is elmegyek szerepelni. Erre mindig azt válaszoltam: ne azt nézzék, hogy hová mentem, hanem hogy mit mondtam. Ha az ember mindenütt következetesen ugyanazt mondja, abból nem lehet probléma. Mint ahogyan abból sem, hogy mindenkit szívesen fogadok, aki kíváncsi az általam vezetett intézményre és megtisztel azzal, hogy érdeklődik a gondjaink felől – legyen bármelyik politikai vagy társadalmi szervezet embere az illető. A kórház kapuja eddig is és ezután is mindenki előtt nyitva áll.

Elkerülhetetlen az egészségügy és a nyugdíjrendszer reformja a nálunk sokkal jobban teljesítő közép-európai országokban is – ez derült ki a pozsonyi központú Health Policy Institute (HPI) április 10-én cseh, szlovák és magyar szakértők részvételével megrendezett konferenciáján. A cseh egészségügy évente közel 22 milliárd koronával gazdálkodik, s felmérések szerint ennek 10 százaléka folyik el feleslegesen – állította Lucie Bryndová, a cseh egészségügyi tárca államtitkára a hazájában zajló reform szükségességét indokolva. A csehországi reform második lépéseként a kormány április 9- én hét törvényjavaslatot fogadott el. Tomás Julínek egészségügyi miniszter szerint az egészségügyi szolgáltatásokról, a különleges egészségügyi szolgáltatásokról és a mentőszolgálatokról szóló három törvény az ellátás minőségét garantálja, a továbbiak az egyetemi kórházak nonprofit jellegének megőrzését, az egyetemi kórházak és egészségbiztosítók részvénytársasággá alakulását mondják ki, míg az utolsó az általános egészségbiztosításról szól.   Csehországban 1994 óta többbiztosítós rendszer muködik, a jelenlegi 9 biztosító jövőre részvénytársasággá alakulna úgy, hogy közülük a legnagyobb, a lakosság mintegy 60 százalékát tömörítő Általános Egészségbiztosító (Vseobecná Zdravotní Pojistovna, VZP) – az egyetemi kórházakhoz hasonlóan – részvénytársasági formában állami tulajdonban maradna, a nyolc kisebb társaságot pedig árverésen értékesítenék. A biztosítók privatizációjából származó bevétel az ügyfelek biztosítóknál vezetett számláit gyarapítaná. Az állampolgárok szabadon választhatnának a versengő biztosítók között, ezek feladatait, muködését és profitját törvényben szabályoznák, felügyeletüket az erre a célra létrehozott állami szerv gyakorolná. A magánosítást azonban a koalíció két kisebb pártja, a kereszténydemokrata és a zöld párt ellenzi, és ragaszkodnak a nonprofit jelleg megőrzéséhez – erről a döntést tehát későbbre halasztották.   Csehországban az orvos-beteg találkozások száma kétszerese az európai átlagnak, ezért a 2008. január 1-jén indult reform első szakaszában ennek csökkentésére bevezették a 30 koronás vizit-, a 60 koronás kórházi napi- és a 90 koronás sürgősségi díjat, amelyeket mindenki, a csecsemők, a gyermekek, a nyugdíjasok és a krónikus betegségben szenvedők után is kötelező fizetni. A betegek által fizetendő díjak és gyógyszerköltségek összege azonban nem haladhatja meg az egyénenkénti évi 5000 koronát, így a krónikus betegek terhei jelentősen csökkennek. Az intézkedés miatt betegszervezetek és ellenzéki képviselők az alkotmánybírósághoz fordultak, neves közéleti személyek pedig polgári engedetlenséget kezdeményeztek.   A kötelező egészségbiztosítási díjfizetésen és a több (köztük jó néhány magán-) biztosítón alapuló szlovák egészségügyi reform szintén gondokkal küszködik, s maga a több-biztosítós rendszer is válságba került. Az állami kasszába befolyt járulékok a magánbiztosítók szerint nem fedezik kiadásaikat, már 1998-ban jelentős hiánnyal küszködtek, éppen ezért az egyesülésben látták a kiutat: a korábbi 12 társaságból ma 2 állami és 4 magánbiztosító muködik Szlovákiában. A négy évvel ezelőtti reform indulásakor a Dzurinda-kormány kötelezővé tette a kiegészítő és a kötelező egészségbiztosításokat értékesítő társaságok részvénytársasággá alakulását, ám a tiltakozások nyomán a kabinet utolsó intézkedései egyikeként időszakosan leállította ezt a folyamatot. A kormányváltást követően azonban a magánbiztosítóellenes Robert Fico által vezetett kabinet 2006-ban ezt, valamint a 2002-ben bevezetett vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló jogszabályt – az orvosok tiltakozása ellenére – hatályon kívül helyezte. Szlovákiában az egészségbiztosítók muködését szabályzó, 2007-ben elfogadott törvény a társaságok muködési költségeit a korábbi 4 százalékról 3,5 százalékra csökkentette, és kötelezővé tette számukra, hogy nyereségüket orvosi ellátásra fordítsák.   Franitsˇek Palko, a szlovák pénzügyminisztérium államtitkára a HPI konferenciáján elmondta: 6000 kórházi ágy megszüntetéséről döntöttek, és igyekeznek racionalizálni az ellátórendszer muködését. A tavaly októberben jóváhagyott minimális hálózatról szóló rendelettel a folyamatos és biztonságos egészségügyi ellátás érdekében meghatározták a „védett” egészségügyi intézmények körét – e 34 súlyponti kórházzal az állami tulajdonú biztosítónak kötelező szerződnie. Információink szerint ezek a súlyponti intézmények és az egyetemi kórházak idén 40-50, egyes osztályok 70 százalékkal magasabb finanszírozási összeget kaptak, a kisebb kórházak rovására. Ivan Valentovic ˇ egészségügyi miniszter úgy véli, a többi szolgáltatónak a jövőben diagnosztikai központokká vagy egynapos sebészeti centrumokká kellene alakulniuk.